Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.13.

Sikongatva, üvöltve végzett önkielégítést a parkolóban a zalai masztifantom

Ennél szebb és romantkusabb történetünk ma már nem lesz.

Talán egy meg nem értett hőszszerelmes lehetett az a 87-es születésű férfi, aki tavaly május elején több fajta kábítószert is beszerzett, majd autóba ült, és elindult Zalaegerszeg belvárosa felé.

A történtek előtt közvetlenül nyugtatót is bevett, majd a nála lévő drogokból is fogyasztott, ezek együttes hatása pedig teljesen önkívületi állapotba sodorta, így több szemtanú is arról számolt be, hogy a férfi az Átalszegett utca 35. szám előtti parkolóban sikongatva és üvöltözve végzett önkielégítést.

Ezt követően ismét útnak indult, és egy közeli áruház parkolójában a bevásárlókocsi tárolójának hajtott, majd nagy sebességgel a csácsbozsoki városrész irányába indult, de út közben este 10 óra körül a szalagkorlátnak ütközött.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség kábítószer birtoklás bűntette, és járművezetés bódult állapotban vétsége miatt emelt vádat – írta meg a Zala megyei hírportál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó