Létrehozva: 2019.10.30.

Melleket villantott két szupermodell a stadionban, egy életre kitiltották őket

A mellmutogatós akcióval elvileg egy nemest cél szolgált a két szupermodell.

Szerző Gaál József

Az amerikai profi baseball-liga (MLB) egy életre kitiltott két szupermodellt az összes mérkőzéséről, miután a dekoratív lányok a vasárnapi Washington Nationals – Houston Astros összecsapás alatt a melleiket mutogatták a játékosoknak és a nagyközönségnek - számol be az esetről az amerikai sajtó.

(Instagram)

Julia Rose és Lauren Summer látványos villantásával talán semmi gond nem lett volna, ha nem kerülnek élő egyenes adásba vele. A lányok ugyanis olyan székeken ültek a stadionban, ahol a kamera telibe vette őket, így emberek millió láthatták élőben a 18 pluszos jelenetet a tévé képernyői előtt.

A szövetség nem hagyta szó nélkül az esetet. Mindkét hölgyet egy levélben értesítették arról, hogy soha többet nem vásárolhatnak jegyet az MLB mérkőzéseire.

A kitiltásra reagálva a modellek elmondták, hogy nem a jó ízlés megsértése volt a céljuk, csak a mellrák elleni küzdelemre szerették volna felhívni a figyelmet az akciójukkal.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Hajdú Péter kőkemény sallert osztott ki Havas Henriknek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó