Létrehozva: 2021.06.17.

Kéjes nyögések, sóhajok a parkban: Lefotózták a nyilvánosan szexelő párt

Sőt, nemcsak lefotózták, le is tartóztatták őket!

Van az úgy, hogy két szerelmes egymásra pillant, és annyira elönti őket a vágy, hogy mindketten a zsigereikben érzik: nem tudnak várni, azonnal szexelniük kell, bárhol is legyenek.

Ez történhetett azzal a párossal is, aminek tagjai Manchester egyik legszebb parkjában estek egymásnak fényes nappal, egy erre tökéletesen alkalmas szerda délután. Teljesen kizárták a külvilágot, csak egymással voltak elfoglalva, a többi ember véleményére pedig magasról tettek – írja a Daily Star.

A nyilvános etye-petyének jó sok felháborodott szemtanúja akadt. Egyikük le is fotózta az akciót, és feltöltötte azt az egyik közösségi oldalra.

Íme:

Fotó: Twitter

„Amikor már azt hiszed, hogy mindent láttál! Csak a kutyusomat sétáltattam szerda délután, amikor megláttam, hogy két fiatal tőlem alig pár méterre szexel. Hallatlan” – bosszankodott a Facebookon egy szemtanú.

Úgy tudni, a szabadtéri kéjelgés órákon át tartott, sőt, a szerelmesek később egy játszótér mellett bevállaltak egy újabb menetet. Ekkor értesítették a rendőrséget, a 30 év körüli pár tagjait pedig bilincsben vezették el, jelenleg előzetesben vannak.

Vajon így is megérte nekik?

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak