Létrehozva: 2021.07.16.

Ilyen heves maszturbálást még nem láttál vonaton, szegény szemben ülő lány

A Pozsony felé tartó vonaton történt a gyomorforgató eset.

Szerző Doris

Körülbelül délután két óra volt, amikor egy teljesen gyanútlan lány felszállt a Pozsonyba tartó vonatra. Nem sokkal később leült vele szemben egy férfi, és ami ezután következett, az túllő minden határon: kereste a szemkontaktust a lánnyal, mosolygott rá, majd egy pillanatban benyúlt a saját gatyájába.

Fotó: Instagram

A lány akkor már sejtette, hogy baj lesz, de próbálta őt figyelmen kívül hagyni, a fickó erre előkapta péniszét és elkezdett maszturbálni. A felvételen, amit a lány készített, látszik, ahogy a férfi a hátizsákjával próbálta magát takarni – látszólag az sem zavarta őt, hogy egy másik utas ült mellette – írja a szlovák Paraméter.

A cenzúrázatlan videó ITT érhető el, megtekintését csak felnőtt olvasóinknak javasoljuk.

A lány állítása szerint, miután a férfi végzett, megtörölközött a trikójában. Mint a közzétett videónál írta, nem tudott elmenni másik helyet keresni, ugyanis bőrönd volt nála, ami a fickó térde és egy másik utas közé volt begyömöszölve. A lány szerint amíg a férfi maszturbált, legalább tízen elmentek mellettük, de senki sem szólt rá a szemérmetlenre fickóra.

Tomáš Kováč, a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szóvivője szerint az esetet senki sem jelentette, ezért arra kéri az embereket, hogy ha hasonló esetet látnak, azonnal hívják a rendőrséget vagy szóljanak a kalauznak.

 

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak