Létrehozva: 2019.04.08.

Hihetetlen eredmények: ennek az állatfajnak a nőstényei jobban élvezik a szexet, mint a nők

A szerveik elhelyezkedése alapján feltehetõ, hogy a nõstény delfinek könnyebben elérik az orgazmust, mint a nõk.

A kutatók rájöttek, hogy a delfinek női nemi szervei úgy helyezkednek el, hogy sokkal könnyebben képesek elérni az orgazmust, mint a nők. Az állatok klitorisza a vaginájuk bejáratánál található, így párosodás közben sokkal könnyebben ingerelhető.

A tudósok szerint a nőstény delfinek nemi szervei nagyon hasonlítanak az emberi szervekre, ez pedig arra enged következtetni, hogy orgazmust is képesek átélni. A palackorrú delfineknek nagy és jól fejlett klitoriszuk van. A kutatás szerint a szövetek képesek megduzzadni is, például stimuláció hatására, ráadásul rengeteg érzőideg van bennük, csakúgy mint az emberi csiklóban.

Korábbi tanulmányok már bizonyították, hogy a szexuális játékok fontosak a delfinek szociális kapcsolatainak kialakításában. Sőt az is kiderült, hogy akkor is szexelnek egymással, amikor nincs párzási időszak.

A tanulmány egyik vezetője, az amerikai Mount Holyoke Főiskola kutatója, Dr. Dara Orbach elmondta, hogy az emberek és a bonobók is szexelnek a párzási időszakon kívül, ezeknek a fajoknak a női tagjaik is élvezik a szexet, sőt orgazmusra is képesek.

A delfinek klitoriszát még tovább vizsgálják, hogy kiderüljön milyen előnyökkel jár a faj számára a szerv - írja a Mirror.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó