Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.14.

Fiatal diákon próbálta ki tudását ez az orálozó, könnyes szemű tanárnő

Az osztályteremben került sor a kígyóbűvölésre, amiért akár 20 év börtönt is kaphatott volna.

Nem véletlenül könnyes a szeme és szomorú az arca a 44 éves pedagógusnak, Jeana Wessonnak!

Fotó: Twitter

A tanárnő ugyanis valamiért remek ötletnek tartotta, hogy 17 éves diákját kényeztesse a szájával, mindezt ráadásul az angliai Dentonban található Guyer gimi egyik osztálytermében – írja a Daily Star.

A kémiatanárként tevékenykedő (de az orálszexhez is nagyon értő) asszony ezt követően meztelen képeket küldött a tanulónak, vélhetően azért, hogy fenntartsa a köztük lévő szikrát. Már ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről.

Ám ahogy az lenni szokott, az esetre fény derült. Jeana ügyében kedden hirdetett ítéletet a bíróság. Sokáig úgy volt, akár 20 év börtönre is ítélhetik, ám ezt végül megúszta. Helyette jelenleg a próbaidejét tölti, valamint jelentős pénzbírságot kellett fizetnie.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó