Létrehozva: 2020.11.11.

Eljárás indult 4 pornósztár ellen, mert egy nemzeti parkban forgattak

A felnőttfilmesek egy turisták körében igen népszerű természetvédelmi terület közepén estek egymásnak. Nem közárt, hogy többen is látták a forgatási munkálatokat.

A mexikói hatóságok eljárást indítottak négy, helyi szinten ismert pornósztár ellen, mert fényes nappal, egy természetvédelmi terület kellős közepén vettek fel egy párcserélős szexjelenetet – írja a mexikói sajtóra hivatkozva a The Sun internetes kiadása.

A pornósztárok – név szerint: Alex Marín és három nő: Mía Marín, Giselle Montes és Yamileth Ramírez – a mexikói Chiapas államban található Sumidero-kanyont választották forgatási helyszínnek. A felnőttfilmesek az itt található, sekély vizű Grijalva-folyóban estek egymásnak és vettek fel egy pikáns négyes szexjelenetet.

Alex Marín a Twitteren több fotó kíséretében számolt be arról, hogy milyen különleges helyszínt választottak a forgatáshoz. A közösségi oldalra feltöltött fotók tanúsága szerint a pornósok először egy csónakban gyömöszölték egymást, majd a szex hevében beugrottak vízbe és ott fejezték be az akciót. A bejegyzésnek hamar híre ment, és vélhetően a negatív visszajelzések miatt nemrég törölték.

Íme néhány kép a kedves delikvensekről:

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Nuevos proyectos 🥰😈 Nuevas metas 😛🤪😜 con el mejor equipo 😊😛 @gisellemontes5 @alexmarinmex @yamilethramirezmex #granequipo #findesemana #muypronto

Mia Marin Unica Cuenta (@miamarinsex) által megosztott bejegyzés,

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Mis hermosas novias @miamarinsex @gisellemontes5 @yamilethramirezmex

Alex Marin (@alexmarinmex) által megosztott bejegyzés,

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Terminando firma de autografos

Alex Marin (@alexmarinmex) által megosztott bejegyzés,

A természetvédelmi parkokért felelős kormányzati szervezet közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, melyben kijelentették: a pornófilm jelentős kárt tesz a Chiapas megye ikonikus látványosságának társadalmi megítélésében, valamint túllép az erkölcs és a jó ízlés határain. A dél-mexikói Chiapa de Corzo önkormányzata hasonlóképpen vélekedett az ügyről, és jogi eljárást helyezett kilátásba a nyilvános helyen forgató pornósok ellen.

Ezzel ellentétben a chiapasi hotelszövetség elnöke szerint a pornófilm akár jó hatással is lehet turisztikai szektorra, ami az elmúlt időszakban soha nem látott gazdasági visszaeséstől szenved a koronavírus-járvány miatt. A szervezet vezetője, Manuel Niño Gutiérrez elmondta: a pikáns pornófilm látogatókat csábíthat erre a egyedülállóan szép tájra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magából kikelve, ordítva osztotta ki az új férjét a TV2 sztárja - videó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak