Létrehozva: 2021.05.18.

Egyetemi könyvtárban forgatott a szőke pornósztár, berobbant a karrierje

A 25 éves Kendra Sunderland csak egy kis mellékest akart keresni az egyetemi évei alatt, de végül ünnepelt sztár lett belőle.

Szerző Gaál József

Korunk egyik legkeresettebb pornószínésznője, Kendra Sunderland egy beszélgetős műsorban elárulta, hogy a neve 2015-ben vált széleskörűen ismertté, miután az Oregoni Állami Egyetem könyvtárában készített egy élő szexvideót.

A jelenleg 25 éves szőke pornós szerint a felvétel azért terjedt el futótűzként az interneten, mert a nézők közül többen is felismerték őt és a helyszínt, amiből végül akkora botrány lett, hogy páros lábbal rúgták ki egyetemről – írja a Daily Star Internetes kiadása.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Kendra Sunderland (@kendrasunderlandx3) által megosztott bejegyzés

Kendra 2013-ban nyert felvételt az Oregoni Állami Egyetem, ahol először humán előadásokat hallgatott, majd úgy érezte sokkal jobban vonzza az üzleti élet, ezért gazdasági kurzusokra váltott. Végül ez a románc se tartott sokáig, ezért elhatározta, hogy felcsap webkamerás lánynak, amit elsősorban azért vállalt be, mert egy kis plusz pénzre akart szert tenni a pincérnői fizetése mellett.

A fiatal lány számításai azonnal bejöttek: már az első alkalommal 150 dollárt (kb 45 ezer forintot) keresett, ami annyira jó pénznek számított, hogy végül folytatta a dolgot. A botrányt kirobbantó könyvtáros műsort 2015 októberében készítette: számítógépe kamerája előtt a meztelen felsőtestét mutogatta, miközben az asztal alatt maszturbált.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Kendra Sunderland (@realkendrasunderlandxx2) által megosztott bejegyzés

„Arra gondoltam, hogy nyilvános helyen kéne forgatni, mert azzal sok pénzt kereshetek. Először egy kávézót választottam, de nem akartam, hogy kitiltsanak onnan; így került képbe az egyetemi könyvtár. Felmentem a első emeletre, mert az teljesen kihalt volt. Síri csöndben csináltam mindent, nem akartam, hogy meghalljanak. Fél óráig tartott az egész, aztán visszamentem a kollégiumba, mintha mi sem történt volna”

- fogalmazott a pornósztár, aki azt is elárulta, hogy videó forgatása után két héttel bukott le, aminek az eredménye részben katasztrofális volt, mivel kicsapták az egyetemről, a viszonya megromlott a családjával és több barátja is megszakította vele a kapcsolatot.

Másfelől viszont ennek köszönheti a pornós karrierjét, ami igencsak gyümölcsöző volt az azóta eltelt időben: már közel ezer felnőttfilmben szerepelt, és a pornós Oscar-díjnak tartott, Adult Video News Awardot is többször megnyerte.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó