Létrehozva: 2021.06.10.

Egy parkban élvezett el a diákjával ez a széles mosolyú tanárnő

Reméljük, legalább jól érezte magát, ugyanis letartóztatták.

Rendőrkézre került a 29 éves Alyssia Marie Reddy, aki bár álomszerűnek tűnő házasságban élt, mégis arra vágyott, hogy 16 éves diákjával élje át a mindent elsöprő orgazmust.

Fotó: Facebook

Úgy tudni, a New Jersey-ben található, nívós iskola alkalmazottja 2016-ban ismerte meg későbbi partnerét (vagy áldozatát?), és egyből azon kezdett el dolgozni, hogy szexre csábítsa. A Snapchat nevű applikáción keresztül chateltek, Reddy 2017 februárjában egészen pontosan ezt írta a srácnak: érezni akarom a kezed a testemen.

Az expressdigest.com szerint az aktusra három héttel később került sor, egy kellemes, madárcsicsergéstől hangos parkban.

Ám ahogy ez lenni szokott, az esetre fény derült, a rendőrség vizsgálódni kezdett, Reddy-t pedig letartóztatták. Bár azt még nem lehet tudni, hány évet kap, a letartóztatás pillanatában biztos nem mosolygott olyan szélesen, mint a fenti képén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak