Létrehozva: 2021.08.14.

Egy lábfetisiszta 1200 alkalommal hívta fel a mentőket, durva, mire kérte a diszpécsereket

A szexuális vágyain uralkodni képtelen férfi telefonbetyárkodása közel 21 ezer fontjába került az adófizetőknek.

Szerző Gaál József

A brit rendőrség szerdán őrizetbe vett egy férfit, aki az elmúlt két évben 1263 alkalommal hívta fel Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) 111-es számát, azaz a mentőket, hogy a vonal túlsó végén lévő diszpécsert a lábfejéről kérdezze. A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő 45 éves gyanúsított azt mondta az első kihallgatásán, hogy a hívásokkal csak a „szexuális lábfétisét” szerette volna kielégíteni, ami a legtöbb alkalommal sikerült is neki – írja a BBC.

Rendőrségi jegyzőkönyvek alapján a brit közmédia azt írja, hogy a fetisiszta férfi 2019 áprilisa és 2021 áprilisa között, naponta többször tárcsázta a helyi mentőket, majd egy idős nőnek kiadva magát hamis nevet és címet adott meg. Ezt követően lábfájdalmakra panaszkodott, és úgy intézte a beszélgetés alakulást, hogy a vonal túlsó végén lévő diszpécserek is a lábfejükről beszéljenek. Ez ugyanis szexuális kielégülést okozott neki.

David Quayle, í nyugat-sussexi rendőrség szóvivője elmondta, hogy a gyanúsított beismerő vallomást tett, aki egyedül azt tudta felhozni a mentségére, hogy szexuálisan frusztrált volt, és a mentőkön kívül nem tudott máshoz fordulni.

A rendőrség tájékoztatása szerint a lábfetisiszta férfi által kezdeményezett hívások összesen 21 ezer angol fontba, azaz átszámítva körülbelül 9 millió forintba került a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnak.

David Davis, a sussexi régi mentős telefonvonalainak működéséért felelős állami vállalat igazgatója elmondta, hogy az ilyen és ehhez hasonló hívásokat nem szabad alábecsülni, mert ami sokaknak vicces, az nagyon megviselheti a mentősöket.

„Már egyetlen rosszindulatú és téves hívás is életeket veszélyeztet, mivel a mentősök figyelmét és erőforrásait elvonja a segítségünkre valóban rászoruló emberektől. A szükségtelen hívások ráadásul megviselhetik a munkatársakat is, akik fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy az emberek megkapják a szükséges segítséget”

- fogalmazott Davis, aki mindenkit nyomatékosan arra kért, hogy a mentőket tényleg csak baj esetén hívják fel.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak