Létrehozva: 2021.04.22.

A nyílt utcán, bokáig letolt gatyával élvezte szeretője testét a pasi, levideózták +18

Bár az ilyesminek a hálószobában, vagy legalábbis a négy fal közt lenne a helye, bizony megesik, hogy a vágy mindent felülír.

Először is szögezzük le: a nyilvános szex önmagában több kérdést is felvet. Egyrészt jó látni, hogy egyesek a járványhelyzet miatti összezártság ellenére is kívánják egymást, másrészt viszont érthetetlen, miért nem tudnak parancsolni a szenvedélynek, legalább addig, amíg haza nem érnek. Vajon valamilyen szer hatása alatt állnak, vagy egész egyszerűen ennyire exhibicionisták?

Fotó: Twitter

Ezek persze mind költői kérdések, úgyhogy kanyarodjunk is vissza rövidke, ámde annál velősebb történetünk két főhőséhez.

Bár a nevüket nem tudjuk, nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy történetesen a nyílt utcán éreztek egymás iránt hirtelen ellenállhatatlan vágyat. És ha már így alakult, úgy gondolták, üsse kő, jöjjön egy kis erotika!

Mindez a ködös Angliában esett meg, azon belül is Preston városában történt. A településről annyit érdemes tudni, hogy a Ribble folyó torkolatának csúcsában fekszik. Lakossága 140 ezer fő volt 2012-ben. A város ipari központ, fontos a repülőgép-, teherautó-, autóbusz-gyártása és gépipara. Főhőseinkről pedig annyit, hogy 19 és 18 évesek a The Sun beszámolója szerint.

A járókelők alig hittek a szemüknek, többen előkapták a telefonjukat és videóra vették a liezont, egész pontosan azt, ahogy a férfi bokáig letolt gatyával élvezi barátnője közelségét.

„A járókelők ledöbbentek, de a pár csak folytatta a dolgot” – mesélte egy szemtanú a lapnak.

Mi mást mondhatnánk erre, minthogy fiatalság, bolondság...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

mandiner.hu

Poénosan akart visszavágni Karácsony Gergely, így sikerült (VIDEÓ)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó