Létrehozva: 2020.01.06.

Hihetetlen bejelentést tett az űrhajós: a földönkívüliek már köztünk járnak

A brit űrhajós azt állítja, hogy az űrlények most is közöttünk lehetnek.

Dr. Helen Sharman, brit űrhajós szerint a földönkívüliek közöttünk élnek, csak mi egyszerűen nem látjuk őket.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

Sharmant, aki 1991-ben hét napon keresztül teljesített kutatói szolgálatot a Mir nevű űrállomáson, a Sky News idézte az Observer Magazine-nak adott interjúja alapján. Az interjúban az első brit asztronauta elmondta, hogy a földönkívüliek létezése megkérdőjelezhetetlen.

„Olyan sok milliárd csillag létezik az univerzumban, hogy kétségtelennek tartom a tőlünk eltérő életek létezését” – mondta az 56 éves űrhajós, aki elképzelhetőnek tartja azt is, az „idegenek” most is köztünk élnek, csak mi nem látjuk őket, mivel „valószínűleg – az emberektől eltérően – ők nem szénből és nitrogénből tevődnek össze”.

Sharman azt is elmondta, rendkívül frusztrálónak tartja, hogy sokan az első nőként, nem pedig az első britként hivatkoznak rá. „Sokat elmond a helyzetünkről az, hogy ha ezt nem hangsúlyoznánk, mindenki azt hinné, az első űrpilóta férfi volt” – mondta, hozzátéve: az őt követő Tim Peak űrutazása után szinte mindenki megfeledkezett róla. „A normális az lett volna, ha egy férfi megy először, szóval rendkívül örülök annak, hogy felboríthattam ezt a sorrendet”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NAPI UFÓ

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

NAPI UFÓ

„Azt hittem, hogy léggömbök” - furcsa dologra lett figyelmes egy férfi

NAPI UFÓ

„Szemtől szemben álltam egy földönkívülivel” - megrázó találkozásról számolt be az énekesnő

NAPI UFÓ

Megindultak a kutatások a lezuhant UFO után

NAPI UFÓ

Idegen csontvázra bukkantak? A tudósok most lerántották a leplet a rejtélyről

NAPI UFÓ

Máig nem találtak rá magyarázatot: valóban egy ufót vett fel a kamera?

NAPI UFÓ

Bizonyíték az UFO-k létezésére? Titokzatos, fekete gyűrű bukkant fel az égbolton

NAPI UFÓ

Itt a leghitelesebb UFO-felvétel: még a szakértő is elismerte