Létrehozva: 2021.09.19.

USB-kábelt dugott a húgycsövébe a szexuális kíváncsiságtól fűtött srác, szörnyű vége lett

Szegény a kórházban kötött ki.

Szerző Doris

Azonnal meg kellett operálni azt a brit tinit, aki egy USB-kábelt a húgycsövébe feldugva próbálta megmérni a pénisze hosszát. A tizenöt éves fiút a „szexuális kíváncsiság” hajtotta, a kábel pedig egészen a herezacskójáig eljutott, de kihúzni már nem tudta, mert összegabalyodott az a csúnya vezeték.

Fotó: Twitter

A fiút végül a családja vitte kórházba, ám ott nem tudták ellátni, így egy londoni klinikára szállították. A tini nagyon zavarban volt, ezért azt kérte, hadd beszéljen a doktorokkal úgy, hogy az édesanyja nincs ott. Ekkor el is mondta, mi történt valójában. A kábel végét a gátján ejtett nyíláson át húzták ki és vágták le, a maradék kábelt pedig az eredeti útján visszafelé húzva távolították el. A fiú másnap elhagyhatta a kórházat, két héttel később viszont kontrollra kellett visszamennie, ahol röntgennel megállapították, hogy minden rendben volt-e.

Az eltávolított USB-kábelről és a röntgenfelvételekről készült képeket megnézheted a New York Post cikkében.

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámával indult és azzal is zárult az F1-es sprintfutam

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

"Az anyósom már négy alkalommal szabotálta az esküvőmet – elfogyott a türelmem!"

NA NE!

„A fiaim 24 nap különbséggel születtek, de ikrekként nevelem őket!”

NA NE!

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

NA NE!

Alvás közben bénult meg a fiatal, szellem jelent meg a házban

NA NE!

Hátborzongató: az autópálya közepén sétáló szellemet vett fel egy kamionos

NA NE!

Mind tévedésben éltünk idáig: így kell kinyitni a Tic Tac-os dobozt

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami az óceán mélyéről előkerült

NA NE!

Egyévesen zúgott bele a 31 évvel idősebb színésznőbe, most babát várnak