Létrehozva: 2019.12.26.

Tudományos áttörést hozott a világűrből érkezett kőzet, ilyen nincs a természetben

Az ásványt egy meteorit belsejében találták, természetes körülmények között csak nagyon nehezen jön létre.

Hatalmas áttörést jelent az „idegen” ásvány felfedezése, amelyet eddig a természetben még sosem láthattunk. Az edscottite nevű ásványt egy meteor belsejében találták, ami egy ausztrál város mellett csapódott a földbe.

A Wedderburn meteoritot egy ausztrál aranybányász város mellett találták, még 1951-ben. Most, egy Chi Ma, ásványtudós által vezetett tanulmány feltárta, hogy ez az első eset, hogy edscottite-ot találtak a természetben. Az ásvány egy ritka kőzet, amely szén- és vasatomokból áll és kohókban, acélgyártás közben találkoztak még csak vele.

Dr. Stuart Mills, a Victoria Múzeum geotudományi vezető kurátora elmondta, hogy eddig 500-600 ezer ásványt fedeztek fel a laboratóriumban, de kevesebb, mint 6 ezer olyat, amelyet a természet állított elő. Az ásványt egyébként a Victoria Múzeumban őrzik.

Geoffrey Bonning, az Ausztrál Nemzeti Egyetem bolygókutatója szerint a kőzet egy ősi bolygó forró, hatalmas nyomás alatt álló belseje lehetett – írja a Daily Star.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

"Az anyósom már négy alkalommal szabotálta az esküvőmet – elfogyott a türelmem!"

NA NE!

„A fiaim 24 nap különbséggel születtek, de ikrekként nevelem őket!”

NA NE!

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

NA NE!

Alvás közben bénult meg a fiatal, szellem jelent meg a házban

NA NE!

Hátborzongató: az autópálya közepén sétáló szellemet vett fel egy kamionos

NA NE!

Mind tévedésben éltünk idáig: így kell kinyitni a Tic Tac-os dobozt

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami az óceán mélyéről előkerült

NA NE!

Egyévesen zúgott bele a 31 évvel idősebb színésznőbe, most babát várnak