Létrehozva: 2019.01.08.

Többször megerőszakolták a tinilányt, durva, ami ezután történt

A fiatal nem hagyta magát, félelembõl cselekedett. Sokáig nem értették, hogy kiszolgáltatott helyzetbe került.

Tennessee állam kormányzója hétfőn jelentette be, hogy kegyelemben részesíti Cyntoia Denise Brownt, akit még 16 éves korában ítéltek életfogytiglani fegyházra, miután megölte azt a férfit, aki szexre bérelte ki a stricijétől. A most 30 éves Brown augusztus 7-én szabadulhat 15 év után. A nő 2004-ben lőtte fejbe Johnny Mitchell Allent, aki szexre bérelte ki és hazavitte. A vád akkori álláspontja szerint Brown alvás közben megölte a férfit, majd ellopta a pénzét, a fegyverét és a furgonját, majd elmenekült a helyszínről. Az ügyészség azzal érvelt, hogy a lány nem volt önvédelmi helyzetben, hanem egyszerűen rablást követett el.

Brown hiába védekezett, hogy Allen viselkedése miatt féltette az életét, a pénzt pedig azért vitte el, mert nem mert volna üres kézzel visszatérni a stricijéhez. Akkor a fiatalkorúak bírósága úgy ítélte meg, hogy Brown felnőttként kell felelősségre vonni, majd rablás és gyilkosság miatt életfogytiglanira ítélték. 

Már több mint egy évtizede ült börtönben, amikor a szexrabszolgaként használt lány elleni szigorú ítélet botrányt kavart az Egyesült Államokban - írja a CNN.

A Szüntessük meg a rabszolgaságot Tennessee-ben nevű civil szervezet vezetője, Derri Smith az üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy akkoriban Cyntoiát tinédzser prostituáltnak nevezték, mintha az ő döntése lett volna, hogy naponta többször megerőszakolják, a pénzt pedig valaki más kapja meg ezért. Pedig világos, hogy a háttérben ott volt egy felnőtt, aki manipulálta és kihasználta őt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

"Az anyósom már négy alkalommal szabotálta az esküvőmet – elfogyott a türelmem!"

NA NE!

„A fiaim 24 nap különbséggel születtek, de ikrekként nevelem őket!”

NA NE!

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

NA NE!

Alvás közben bénult meg a fiatal, szellem jelent meg a házban

NA NE!

Hátborzongató: az autópálya közepén sétáló szellemet vett fel egy kamionos

NA NE!

Mind tévedésben éltünk idáig: így kell kinyitni a Tic Tac-os dobozt

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami az óceán mélyéről előkerült

NA NE!

Egyévesen zúgott bele a 31 évvel idősebb színésznőbe, most babát várnak