Létrehozva: 2020.09.17.

Pornót nézett a telefonján egy thai képviselő a parlamentben, több fotó is készült róla

A politikus később azt mondta, hogy ő csak segíteni akart a pucér lányoknak, mert azt hitte, bajban vannak.

Szerző Gaál József

A thai parlament csütörtöki ülésnapján egy kormánypárti képviselő majdnem 10 percen keresztül pornót nézett a telefonján – írja a Daily Mail interentes kiadása.

A törvényhozásban épp a jövő évi költségvetés egyik módosításának előterjesztését vitattak meg a honatyák, amikor a koalíciós kormány legnagyobb pártjának egyik képviselője, Ronnathep Anuwat elővette az okostelefonját és tinilányok pucér képeit kezdte el nézegetni rajta. A politikus pechjére az ülésterem sajtógalériája tömve volt fotósokkal, akik részletesen megörökítették a szokatlan jelenetet.

A fényképek alapján Ronnathep Anuwat telefonján egy üzenetküldő alkalmazás volt megnyitva, tehát vélhetően egy, vagy több ismerősétől kapta a pornóképeket. Az egyik fotón egyébként egy félmeztelen 18-20 év körüli tinilány, a másodikon két ágyban hentergő pucér hölgy, a harmadikon pedig egy nemi szervét mutogató lány volt látható. A sajtósok beszámolói szerint a politikus alaposan szemügyre vette a képet, és mindegyiket hosszú percekig bámulta.

Az ülés végén a képviselőt természetesen azonnal letámadták az újságírók. Ronnathep Anuwat azonban nem jött zavarba a hirtelen jött kérdésektől, és jó politikushoz híven azonnal cifra magyarázatot adott a történtekre. Elmondása szerint kéretlen üzenetek formájában kapta a képeket, melyeket azért nézett olyan hosszú ideig, mert azt hitte, hogy bajban vannak a pucér hölgyek, és ő csak „alaposan meg akarta figyelni a lányok környezetét, hogy segíthessen nekik.”

Az esettel kapcsolatban a kormánypártok először egy olyan nyilatkozatot tettek közzé, melyben az ügy kivizsgálást ígérték. Pár órával később azonban a thai parlament kormánypárti házelnöke „személyes ügynek” nevezte a pornós malőrt, majd hangsúlyozta: nincs olyan hatályos házszabály, ami arról rendelkezne, mit nézhetnek, és mit nem a telefonjaikon a képviselők. Ezért semmilyen eljárást nem indul Ronnathep Anuwat ellen.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Új trend terjed a hálószobákban: itt a szexmágia!

NA NE!

"A férjemmel közösen viseljük gondját az exemnek, és egy nagy család vagyunk!"

NA NE!

„A barátnőm felszólított, keressek még egy állást, hogy neki ne kelljen dolgoznia!”

NA NE!

Halálra rémült egy család: egy hintázó gyerek szellemét sikerült videóra venniük

NA NE!

Robbant a kéj az esküvő előtt, bajhoz vezetett a legjobb orális szex

NA NE!

Ez lesz a pusztulás éve? Rémisztő jóslatot kapott az emberiség!

NA NE!

Több hónapnyi szex és szerelem után kiderült: rokonok

NA NE!

„7 évvel az esküvő után végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”