Létrehozva: 2021.08.04.

Két stewardess mellére is rámarkolt a részeg utas, majd még durvább lett a helyzet

Az eset futótűzként terjedt el a neten.

A jelentések szerint a rendbontó utas kedden két alkoholos ital után döntött úgy, hogy a baseball sapkájával a légiutaskísérők fenekére legyint. Egy kicsivel később újabb italt töltött, majd a mosdóba ment, ahonnan már félmeztelen indult vissza a helyére, azonban út közben egy másik stewardess melleit kezdte tapogatni. Ezután a részeg Berry mindkét légiutaskérőt átkarolva fogta meg a hölgyek melleit – írja az Utazómajom.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Miután visszatért a helyére, egy harmadik utaskísérő kérte, hogy maradjon a helyén, amire a srác ököllel ütni kezdte. A verekedés közben azonnal a személyzet segítségére siettek az utasok, akik lefogták, majd becsatolták Berry-t és egész testét az üléshez szigetelő-szalagozták, hogy ne tudjon megmozdulni.

Vicces jelenet, amikor ragasztószalaggal a szájában próbál segítséget kérni a rendbontó utas, majd a közönség hangos nevetések közepette konstatálja, hogy ő bizony ott marad, amíg a biztonsági személyzet meg nem érkezik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Új trend terjed a hálószobákban: itt a szexmágia!

NA NE!

"A férjemmel közösen viseljük gondját az exemnek, és egy nagy család vagyunk!"

NA NE!

„A barátnőm felszólított, keressek még egy állást, hogy neki ne kelljen dolgoznia!”

NA NE!

Halálra rémült egy család: egy hintázó gyerek szellemét sikerült videóra venniük

NA NE!

Robbant a kéj az esküvő előtt, bajhoz vezetett a legjobb orális szex

NA NE!

Ez lesz a pusztulás éve? Rémisztő jóslatot kapott az emberiség!

NA NE!

Több hónapnyi szex és szerelem után kiderült: rokonok

NA NE!

„7 évvel az esküvő után végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”