Létrehozva: 2019.04.12.

Íme az utolsó fotó a szörnyű szexbalesetben elhunyt, gyönyörű nőről

Holttestét a fürdõszobában találták meg, a padlón. A mentõsök mindent megtettek, hogy megmentsék az életét, de ekkor már túl késõ volt.

Szerző Doris

Lepedőakrobatika közben vesztette életét a 22 éves Anna Florence Reed. A fiatal brit nő német kedvesével élte át élete egyik legvadabb szexuális élményét, amikor megtörtént a baj - számolt be róla a Daily Star.

Holttestét kedd reggel 7 órakor találták meg Zürichben, egy hotelszoba mosdójában. Bár a mentők mindent megtettek, hogy megmentsék, már túl késő volt.

Barátját - aki beismerte, hogy Anna szex közben halt meg - letartóztatták, akár gondatlanságból elkövetett emberöléssel is megvádolhatják.

A halál beálltát követő vizsgálat során kiderült, hogy Anna halálát hivatalosan fulladás okozta. A svájci médiában az is elterjedt, hogy néhány csontja is megsérült szex közben.

"Egy hétvégére csekkoltak be a hotelbe, úgy tűnt, minden rendben van. Ám kedd reggel a férfi nagyon feldúltan jelent meg a recepciónál. Azt mondta, hogy gond van a barátnője egészségével, nagyon beteg. A recepciós azonnal hívta a mentőket, akik nagyon hamar megérkeztek, és azonnal bementek a szobába, de már túl késő volt" - mondta egy névtelen informátor.

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Új trend terjed a hálószobákban: itt a szexmágia!

NA NE!

"A férjemmel közösen viseljük gondját az exemnek, és egy nagy család vagyunk!"

NA NE!

„A barátnőm felszólított, keressek még egy állást, hogy neki ne kelljen dolgoznia!”

NA NE!

Halálra rémült egy család: egy hintázó gyerek szellemét sikerült videóra venniük

NA NE!

Robbant a kéj az esküvő előtt, bajhoz vezetett a legjobb orális szex

NA NE!

Ez lesz a pusztulás éve? Rémisztő jóslatot kapott az emberiség!

NA NE!

Több hónapnyi szex és szerelem után kiderült: rokonok

NA NE!

„7 évvel az esküvő után végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”