Létrehozva: 2018.07.23.

Hazáig követte, majd otthona előtt ájultra erőszakolta a fiatal nőt a biciklis támadó

A nõ azóta is az intenzíven van, még a rendõrök sem tudták kihallgatni.

Rátámadtak egy fiatal nőre és megerőszakolták őt rotterdami otthona előtt szombat reggel. Az áldozatot kórházba vitték, azonnal megműtötték, de jelenleg is az intenzíven van. Olyan súlyos az állapota, hogy a rendőrök még most sem tudták kihallgatni. A rendőrség az elkövetőt még keresi, aki feltehetőleg egy húszas éveiben járó fekete férfi, aki sötét pulóvert viselt és sötét színű biciklivel menekült.

A nőre akkor támadt rá, amikor ő hazaért és épp a saját biciklijét kötötte le. A rendőrség azt feltételezi, hogy támadója hazáig követte. A térfigyelő kamerák felvételeit még vizsgálják és a hatóság szemtanúk jelentkezését is várja.

A helyi sajtó értesülése szerint az erőszaktevő biciklilánccal fojtogatta áldozatát, de ezt egyelőre hivatalosan nem erősítették meg.

A szomszédok az NL Times-nak azt mondták, hogy bárki láthatta mi történik, ugyanis világos volt. A nő tiltakozó kiáltására figyeltek fel, de nem mentek az ablakhoz, ezért rendőrt sem hívtak, azt gondolták, hogy csak pár bulizó fiatal ért haza.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Új trend terjed a hálószobákban: itt a szexmágia!

NA NE!

"A férjemmel közösen viseljük gondját az exemnek, és egy nagy család vagyunk!"

NA NE!

„A barátnőm felszólított, keressek még egy állást, hogy neki ne kelljen dolgoznia!”

NA NE!

Halálra rémült egy család: egy hintázó gyerek szellemét sikerült videóra venniük

NA NE!

Robbant a kéj az esküvő előtt, bajhoz vezetett a legjobb orális szex

NA NE!

Ez lesz a pusztulás éve? Rémisztő jóslatot kapott az emberiség!

NA NE!

Több hónapnyi szex és szerelem után kiderült: rokonok

NA NE!

„7 évvel az esküvő után végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”