Létrehozva: 2020.08.10.

Hajléktalan lett a népszerű pornószínésznő, évek óta földalatti alagutakban él

Jenni Lee egy bedőlt banki hitel miatt került utcára 5 évvel ezelőtt. Azóta a Las Vegas alatti csatornahálózatban húzza meg magát. Saját bevallása szerint nem olyan tragikus a helyzete, mint ahogy az elsőre látszik.

A 2000-es évek egyik legkeresettebb pornószínésznője, a jelenleg 38 éves Jenni Lee évek óta a nevadai Las Vegas alatt húzódó, 320 kilométer hosszú csatornahálózatban él. Saját bevallása szerint nincs oka panaszkodni, ugyanis a körülmények ellenére nagyon boldog, semmiből sem szenved hiányt, illetve a lakótársaival is jól kijön – írja a Daily Star internetes kiadása.

Jenni Lee, azaz polgári nevén Stephanie Sadorra 19 éves korában modellkedéssel kezdte karrierjét, majd 21 évesen vágott bele a pornózásba. Száznál is több felnőttfilmben villantotta meg bájait és gyakran egészen extrém jelenteket is bevállalt. A legnagyobb pornómegosztó honlapon a mai napig a legnépszerűbb színésznők listáján szerepel, a videói pedig összesen 130 milliós megtekintésnél járnak.

Az egykori pornós történetét egy holland dokumentumfilmes stáb dolgozta fel nemrég. Jenni ugyan nem beszélt arról, hogyan vált felkapott pornósból hajléktalanná, de egyes hírek szerint pár évvel ezelőtt bedőlt a jelzáloghitele, a végrehajtók kilakoltatták, elárverezték az otthonát és nem volt kitől segítséget kérnie, ezért egyik pillanatról a másikra az utcán találta magát. Elmondása szerint évek óta a Las Vegas-i csatornarendszerben él, de ezt egyáltalán nem bántja, mert sokszor boldogabbnak érzi magát, mint korábban a normális civil élete során.

„Nem olyan nehéz idelent az élet, mint az sokan gondolnák. Itt a csatornákban mindenki tiszteletteljes és jó a másikhoz. A normális életben ez sajnos nem mondható el mindenkiről. Boldog vagyok idelent, mindenem megvan, amire szükségem lehet. A nyilvánvaló nehézségek ellenére is szeretem ezt az életvitelt, semmiből sem szenvedek hiányt. Úgy érzem, idelent igaz barátokra sikerült szert tennem” – fogalmazott az Élet és halál a Las Vegas-i alagutakban című dokumentumfilmben Jenni, aki idestova 5 éve nem szerepelt egyetlen pornófilmben sem.

Jennie Lee még a felnőttfilmes karrierjének a csúcsán. (forrás: Facebook)

Az egykori felnőttfilmes szupersztár rajongói egyébként közösségi gyűjtésbe kezdtek, amikor megtudták, milyen körülmények között él kedvencük. A céljuk, hogy annyi pénzt gyűjtsenek össze Jenninek, hogy vásárolni tudjon magának egy kisebb lakást, megteremtve ezzel az alapot az újrakezdéshez.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Hajdú Péter: Borzasztó helyzetben van Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Halálra rémült egy család: egy hintázó gyerek szellemét sikerült videóra venniük

NA NE!

Robbant a kéj az esküvő előtt, bajhoz vezetett a legjobb orális szex

NA NE!

Ez lesz a pusztulás éve? Rémisztő jóslatot kapott az emberiség!

NA NE!

Több hónapnyi szex és szerelem után kiderült: rokonok

NA NE!

„7 évvel az esküvő után végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

NA NE!

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

NA NE!

Fél évszázadig hordta magában kővé vált magzatát: most műtötték meg a 81 éves nagymamát

NA NE!

Megint nem bírt magával egy szerelmespár: a parkban, járókelők szeme láttára estek egymásnak