Létrehozva: 2019.05.28.

Az orvosok is elképedtek, hihetetlen helyzetben vesztette el memóriáját a nő

Fontos megjegyezni, hogy bár ritka esetrõl van szó, hasonló helyzetben mindenképp kórházba kell menni!

Egy hongkongi nő a napokban nagyon rosszul érezte magát, mert székrekedéssel küzdött. Amikor azonban végre könnyíteni tudott magán, az erőlködéstől amnéziát szenvedett. Rokonai szerint a nő mindent elfelejtett az elmúlt 10 évből, de aztán nyolc órával később, teljesen váratlanul visszatért az emlékezete.A nő kórházba került, mert környezete attól tartott, hogy valami gond lehet az agyával, de az orvosok a vizsgálatok után azt mondták, hogy minden rendben lesz vele. Egy idegsebész azzal magyarázta a különös emlékezetkiesést, hogy a nő túl nagy erővel próbált könnyíteni magán a székrekedése miatt - írja a worldofbuzz.com.

Mint kiderült, a nagy erőfeszítés miatt a nő hasában és agyában túl nagy volt a nyomás, ami oxigénhiányhoz vezetett az agyban, és ez okozta a rövidtávú emlékezetvesztést. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy ugyanígy járhatnak azok, akik nagyon ideges típusúak és azok is, akik nehéz dolgokat emelnek. Az ilyen esetekben mindenképp szükséges kórházba menni, mert az erre hajlamos embereknél 30 százalékkal nagyobb egy stroke kockázatának az esélye.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Új trend terjed a hálószobákban: itt a szexmágia!

NA NE!

"A férjemmel közösen viseljük gondját az exemnek, és egy nagy család vagyunk!"

NA NE!

„A barátnőm felszólított, keressek még egy állást, hogy neki ne kelljen dolgoznia!”

NA NE!

Halálra rémült egy család: egy hintázó gyerek szellemét sikerült videóra venniük

NA NE!

Robbant a kéj az esküvő előtt, bajhoz vezetett a legjobb orális szex

NA NE!

Ez lesz a pusztulás éve? Rémisztő jóslatot kapott az emberiség!

NA NE!

Több hónapnyi szex és szerelem után kiderült: rokonok

NA NE!

„7 évvel az esküvő után végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”