Létrehozva: 2021.05.15.

Morajlik a föld: a kutatók is ijedten állnak a jelenség előtt

A tudósok is csak találgatják egyelőre, mi okozza a hátborzongató hangokat.

Szerző Ripost

A világ számos pontján beszámoltak az emberek valamilyen különös, morajlásszerű hangról, ami olyan hatást keltett, mintha háborogna a Föld. A jelenség érdekessége, hogy semmilyen utóhatás – mint földrengés vagy villámlás – nem követi, így a tudósok is értetlenül állnak az eset előtt.

Az IFLScience nevű tudományos portál szerint újabb morajlásokat észleltek, most San Diegóban kezdett hatalmas hangok kíséretében morajlani a Föld. A hang olyan erős volt, hogy még az ablakok is beleremegtek a nyugati parti városban. Az Egyesült Államok Földtani Intézetének adatai szerint az országban három héten belül ez volt a második eset, amit nem kísértek földrengések.

A jelenség nem olyan, ami az elmúlt időkben alakulhatott ki, hiszen már évszázadokkal ezelőtt is beszámoltak a furcsa hangokról, amiket semmilyen természeti utóhatás nem kísért. A morajlások rejtélyét tovább fokozza az a tény, hogy nem mindig azonos helyeken hallható, hanem szinte bárhol megtörténhet, volt már rá példa Amerikán kívül Európában vagy Japánban is. Az elmúlt időszak egyik legfélelmetesebb videója tavaly áprilisban készült Pozsonyban, ami jól megörökítette, milyen hangos a titokzatos morajlás.

Az utóbbi időben mintha megsokszorozódtak volna a hangok észlelései, amire a tudósok szerint az a magyarázat, hogy a korlátozások miatt sokkal kisebb a zajszennyezettség, ezért az emberek jobban felfigyelnek a furcsa jelenségre. A tudósok most az ESTA szeizmikus adatait használják az Egyesült Államok körüli zajok megmagyarázására, összehasonlítva a 2013-tól kezdődő hanghatások feljegyzéseivel.

„Általánosságban úgy gondoljuk, hogy ez egy légköri jelenség, nem gondoljuk, hogy az szeizmikus tevékenységből származik – mondta Eli Bird kutató. – Feltételezzük, hogy a légkörön keresztül terjed, nem pedig a földön. Lehetnek akár repülők által kibocsájtott zajok, de a légkörben megsemmisülő objektumok is okozhatják a jelenséget. Folyamatosan vizsgáljuk, mi okozhatja a morajlásokat, de amíg nincs elegendő adat, nem lehet semmi biztosat mondani.”

(via)

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó