Létrehozva: 2019.10.23.

Minden reggel a szomszédok ablaka elé ugrott és a férfiasságát mutogatta egy férfi

Volt, amikor csak a férfiasságát lengette, máskor azonban önkielégítést végzett a férfi.

Börtönt is kaphat a 75 éves Bernard Condron, mert maszturbált és a péniszét mutogatta szomszédjai előtt – írta a Metro. A szomszédjai, ahogy felhúzták a redőnyeiket, a férfi odaugrott az ablakuk elé, és megmutatta a nemi szervét.

Egy nő állítja, vele ez minden egyes reggel megtörtént két hónapon keresztül, volt, mikor maszturbált, volt, mikor csak lengette a péniszét, egy másik pedig azt mondta, hogy Condron a hátsó kertjéből leskelődött rá. Többször kihívták rá a rendőröket, de nem vette figyelembe a figyelmeztetéseiket, ahogy a későbbi bírósági utasításokat se, mintegy négy éven át.

A szomszédok közleményében egyikőjük arra panaszkodott, hogy nagyon félt, mi történik aznap, miután a férje elmegy hazulról, ahogy attól is, mi lesz, ha akkor bukkan elő Condron, mikor ott vannak náluk az unokáik.

A demenciában szenvedő idős férfi jelenleg egy hormonkezelésen esik át, hogy csökkentsék a tesztoszteronszintjét, és ezzel megfékezzék a nem ildomos viselkedését. A bíró hat hónapra felfüggesztette ezért az ügyet, de figyelmeztette Condront, ha ezek után is folytatja a megbotránkoztató viselkedését, akkor börtönbe küldi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő