Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.14.

„Megvédem a babot!” – kiáltotta a nő és szakított a párjával a babkonzervek miatt

Nem, nem a bélműködés vezetett a szakításhoz.

A Twitteren egyre felkapottabb egy azóta törölt Reddit-bejegyzés, ami arról szól, hogy egy pár összeveszett a felhalmozott babkonzerveken. Nem tudtak ugyanis megegyezni, hogy megegyék azonnal, vagy elássák őket a fák közé, ha a koronavírus-járvány miatt „a dolgok még rosszabbra fordulnak”.

A BeanDrama név alatt futó reddites bejegyzés szerint a férfi vásárolt 30 bab- és 15 csicseriborsó konzervet, aztán egyik este, mikor chilit akart csinálni, észrevette, hogy az összes bab eltűnt. Megkérdezte a barátnőjét, hova lettek, mire ő azt mondta, hogy elásta a fák közé.

A 30 éves férfi először azt hitte, csak viccel vele a szintén 30 éves nő, de aztán rájött, hogy nem, és a nő azért rejtette el, mert a vírushelyzet miatt „a dolgok még rosszabbra fordulhatnak”. A férfi erre azt mondta a párjának, hogy „nevetséges”, ahogy viselkedik, mire a válasz az volt, hogy nem, ő csak „megvédi a babjukat”, és azért esett erre a választása, mert „a konzervételek a legértékesebbek hosszútávon”. Úgyhogy tervezi is, hogy még többet ás el.

A vita pedig csak fokozódott, a nő még azt is kijelentette, hogy

nem veszélyezteti a babot,

aztán nem is szóltak egymáshoz.

A Reddit törölte a bejegyzést, mert azt gondolták, az egész csak kamu. De jelentkezett a férfi, aki elmondta, minden így igaz, ahogy történt, sőt! A férfi tovább kérlelte a nőt, hogy mondja meg, hova ásta el a konzerveket, mutassa meg, vagy legalább egy térképet rajzoljon hozzá. Nem akart ebből engedni, bár már ő sem értette teljesen, miért nem.

Végül szakított velem. A bab miatt.

– írta a férfi, majd azzal folytatta:

Elvesztettem életem szerelmét, mert nem hagytam azt a fránya babot. Teljesen meg vagyok rökönyödve. Elköltözött. És nem csak, hogy összetört a szívem, de most már a teljes lakbért is ki kell fizetnem, ahelyett, hogy csak a felét fizetném, ami egy elég komoly pénzügyi kérdés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Szoboszlaiék utolsó esélye jön: így búcsúzhat szépen Klopptól a Liverpool

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó