Létrehozva: 2021.06.17.

„Egy hét alatt három embert raboltak el az idegenek” – furcsa dolgok történnek ebben a városban

Egy nem mindennapi tábla hívja fel a figyelmet arra, hogy hány embert raboltak el az idegenek a nyugat-midlandi Sedgley-ben.

Óriási rejtély övezi azt a táblát, amit a nyugat-midlandi Sedgley-ben állítottak fel az erdőben. A tábla szövege szerint az elmúlt héten három embert is elraboltak az idegenek és senki sem állította meg őket – írja a Daily Star.

Az ufó-hívők úgy gondolják, hogy ez a kisváros áll az idegen tevékenységek középpontjában az Egyesült Királyságban. Az elmúlt években több tucat ufó-észlelésről számoltak be a környéken, és olyan weboldalakat hoztak létre, amelyek segítségével tudják ezeket naplózni.

Furcsa dolgok történnek a kisvárosban / Képünk csak illusztráció!
Fotó: Pixabay

Az egyik szemtanú, Lisa éppen a kertjében volt Solihullban, amikor narancssárgán pislákoló labdát látott az égen. Azt mondta, túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy repülőgép legyen, biztos volt abban, hogy az objektum egy másik bolygóról érkezhetett. Ám nem ő volt az egyetlen, aki furcsa jelenséget tapasztalt.

Adam, amatőr csillagász éppen a Jupitert figyelte, mikor hirtelen fehér fény repült át az égen olyan sebességgel, amilyet még soha nem látott egyetlen ember által készített technikában sem. Bevallása szerint nem lehetett meteor, ugyanis ahhoz túl fényes volt és alacsonyan szállt.

A lap megkeresett egy tanácsost, aki szerint Nyugat-Midlandsben határozottan zajlik valami, ami megmagyarázhatatlan, ám ezt soha senki nem rögzítené nyilvántartásba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő