Létrehozva: 2020.09.02.

Hihetetlen felfedezést tettek a kutatók: a Napnak volt egy ikertestvére

A Harvard asztrofizikusai szerint két csillag lehetett a naprendszerünkben.

A Harvard egyetem tudósai egy meglepő elmélettel álltak elő: kutatásaik szerint a Napnak volt egy ikertestvére, amely letért a pályájáról, és most a Tejútrendszerben „bolyong”.

A kutatók már régóta próbálták megfejteni azt az anomáliát, hogyan lehet a Neptunon túli terület olyan zsúfolt, hiszen ez sehogyan sem illeszkedett abba a modellbe, amit a galaxis keletkezéséről felállítottak.

Fotó: Pixabay

A kutatások a Naprendszer külső tartományában lévő Oort-felhőben egy potenciális bolygó jelenlétére mutatnak, amelynek gravitációs ereje miatt űrszemét képződik. A kérdés az, hogyan jött létre az Oort-felhő törmeléke?

Épp ezért gondolják úgy a kutatók, hogy a Napnak lehetett egy ikertestvére, amely segített a csillagnak, hogy bevonzza a bolygókat. A Napnak egyedül ugyanis nem lett volna akkora gravitációs ereje, hogy ezt véghezvigye.

A második csillag viszont elhagyta a pályáját, ám a nyoma még mindig észlelhető az Oort-felhőben, amelynek gömb alakját is a csillag létezésével magyarázzák.

Azt azonban leszögezték a tudósok, hogy ha volt is ikre a Napnak, azt sosem találják meg a Tejútrendszerben, mert azóta rengeteget változott és mozgott – írta a Daily Star.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő