Létrehozva: 2021.12.06.

Halálos kihívás, szelfizés közben érte a vég a 16 éves fiút

Sokan képesek őrültségekre egy jó kép és sok lájk kedvéért.

Szerző Ripost

Új, őrült kihívás terjed a fiatalok körében: vonatok tetejére mászva kell szelfit készíteni. (A Ripost óva int mindenkit ettől az életveszélyes hülyeségtől.)

A kihívás miatt mászott fel egy állomáson a vonat tetejére egy 16 éves romániai fiú, a fotózásnak tragédia lett a vége – írja román források alapján a Főtér.ro internetes portál.

A kép illusztráció

Az eset Foksány városában történt, a srácnak esélye sem volt a túlélésre, ugyanis túl közel került az elektromos felső vezetékhez. Azonnal halálos áramütést szenvedett.

A szemtanúk természetesen azonnal értesítették a mentőket, de a kiérkező egészségügyi szakemberek már csak a fiú halálát tudták megállapítani, azzal a megjegyzéssel, hogy esélye sem volt a túlélésre – írják.

Annyira elterjedt a vonat tetején a szelfizés Romániában, hogy a vasúttársaság külön kampányt indítottak ellene.

A vonat tetején készített szelfi nem hoz like-okat, de életeket követel címmel indított kampányt a Román Vasúttársaság (CFR) és a rendőrség, hogy felhívják a fiatalok figyelmét arra, nem éri meg vonatokra kapaszkodni egy Facebook- vagy Instagram-fotó kedvéért.

Megtudtuk: az elmúlt 5 évben 15 áldozatot követelt a vonat tetején fotózkodás a szomszédos országban.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő