Létrehozva: 2020.02.25.

Újabb meglepetést okozott a Mars, a tudósok is elképedtek

A vörös bolygó most ismét meglepő dolgot produkált, amit a NASA tudósainak sikerült is tanulmányozniuk.

Szeizmikus aktivitást mutat a Mars belseje a rengések megfigyelése alapján, a 2018-ban landolt NASA űrszonda, az InSight első eredményei szerint – írja az MTI.

Eddig összesen 450 marsrengést figyeltek meg, melyek információval szolgálnak a bolygó belsejéről. Ezek közül eddig 174-et értékeltek ki, melyek a misszió első tíz hónapjában történtek. Az eredmények azt mutatják, „hogy a Mars egy szeizmikusan aktív bolygó, melynek lemezmozgásai elsősorban a Cerberus Fossae régióra jellemzőek. Ez jól passzol a régióban látható vetődésekhez” – foglalta össze Günter Kargl, az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) Űrkutató Intézetének (IWF) munkatársa.

„Összességében a Mars aktívabb, mint ahogyan sokan várták, de az adatok egybevágnak a modellek becsléseivel, melyeket a misszió tervezésekor végeztünk” – tette hozzá.

Az eddig kiértékelt marsrengések közül 24-nek volt 3 és 4 között a magnitúdója – közölte a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH).

Ezeknek a rengéseknek a hullámai a Mars köpenye által terjednek szét. A többi 150 rengés kisebb magnitúdójú volt, a rengéseik központja nem volt olyan mélyen, a hullámok pedig magasabb frekvenciájúak voltak, melyek aztán csak a bolygó kérgében terjedtek szét.

„A marsrengések hasonló tulajdonságúak, mint amilyeneket az Apollo-missziók korában a Holdon megfigyeltek. Tíz-húsz percig tartanak, mivel hullámaik a Mars kérgének tulajdonságai miatt erősen szétszóródnak” – mondta el Domenico Giardini, az ETH kutatója.

A szakértő feltételezése szerint a szeizmikus aktivitás a Marson nemcsak a lehűlés és ezzel a bolygó zsugorodásának következménye, hanem tektonikus feszültségek is okozzák. A Marson felszabaduló teljes szeizmikus energia mennyisége a Földre és a Holdra jellemző érték között van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba

BIZARR

Az élő Nostradamus elárulta, milyen különleges hatása van a napfogyatkozásnak