Létrehozva: 2020.09.05.

„Örültem, hogy nem a kislányom nyúlt hozzá először” – borzalmas dolgot talált egy anyuka a bolt fagyasztójában

Az undorító eset után még a személyzet sem jól reagálta le a helyzetet. A nő senkinek sem kívánja, amit neki kellett átélnie.

Lynne McCabe megrémült, amikor arra eszmélt, hogy emberi székletbe nyúlt egy Iceland nevű angliai élelmiszerboltban.

Az édesanya éppen a fagyasztott termékek közül csirkefalatkákat akart kivenni. A legkisebb figyelemmel tette meg a szokásos mozdulatot, majd mikor az arcához emelte a kezét, akkor érezte meg a hányingert keltő bűzt. Akkor vette észre, hogy a kivett csomagra emberi ürülék kenődött.

„A szag borzalmas volt. Biztosan megérintettem az orromat, miután betettem a falatokat a kosárba. Először nem tudtam, honnan származik, de aztán rájöttem. Undorodtam, de örültem is, hogy nem a kislányom nyúlt hozzá először” – kezdte drámáját a Mirror oldalának.

A dühös nő azonnal a személyzetet riasztotta, akik elsőként ledöbbentek, majd nevettek a történteken és csak azután ajánlották fel az alkalmazottak által használt mosdót a nőnek, hogy megmosakodhasson.

„Elnézést kértek és kaptam egy doboz Lindor csokoládégolyót. Nem éreztem magam jól, én vagyok a kakás nő, akinek csokoládégolyókat adtak” – tette hozzá a nő, aki a személyzettől azt is megtudta, mi történhetett. A gyanút később a biztonsági kamera is megerősítette.

Egy idős nő aznap a boltban megkérte az alkalmazottakat, hogy használhassa a személyzeti mosdót, de visszautasították. Így valószínűleg a nyugdíjas asszony bosszújának eshetett áldozatul az ártatlan édesanya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba