Létrehozva: 2019.01.28.

Megette a hűtés nélkül tárolt spagettit, megrázó ami utána következett

A fiatal férfi megmelegítette, majd elfogyasztotta a romlott tésztát. Nem sokkal késõbb pedig jelentkeztek a tünetek is.

Egy fiatal férfit holtan találtak az ágyában azután, hogy a konyhapulton hagyott spagettit megette. A csak AJ-ként említett 20 éves diák az öt napig hűtés nélkül tárolt spagetti elfogyasztása után betegedett meg.

A férfi a mikróban melegítette meg az ételt, majd elment sportolni. Hazaérve azonban fájni kezdett a feje és a hasa. Órákon át hányt, majd éjfél körül lefeküdt, hogy kialudja magát. Szülei 11 óra múlva találtak rá a holttestére, miután nem jelent meg a főiskolán Brüsszelben.

A halottkém szerint a férfi a cereus baktérium okozta ételmérgezésben hunyt el. AJ a betegséget egyszerű ételmérgezésként kezelte, sok vizet ivott. A laboratóriumban viszont kiderült, hogy olyan súlyos volt a mérgezés, hogy leállt a mája.

A férfi még 2008-ban hunyt el, történetét azonban csak most hozták nyilvánosságra egy egyesült államokbeli mikrobiológiai folyóiratban – írja a Metro.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra