Létrehozva: 2019.08.21.

Megdöbbentő, mit művelt az alvajáró férfi

A férfi meg akarta erőszakolni barátja párját, miközben állítólag alvajárt.

Felmentették a szexuális zaklatás és erőszak vádja alól azt a férfit, aki állította, alva járt, ezért molesztálta a haverja barátnőjét.

Dale Kelly barátjával és annak párjával ment el bulizni még 2017-ben, majd a klubból mind hazamentek a nő Észak-Yorkshire-i házába. Amikor megérkeztek, Kelly elaludt, de a nő egy órával később arra kelt, hogy a férfi a barátjával közös ágyában van és szexelni próbál vele. A nő nagyon megijedt, és kihívta a rendőröket.

Kelly nem tudta megmondani, pontosan mit tett a nővel, mivel állítása szerint aludt. A férfi azt állította, nem volt tudatánál, azt hitte, a saját barátnője mellett fekszik. Kellyt az eset után elengedték, nem győzött elnézést kérni barátjától.

Az eljárás során számos tesztet végeztek rajta, és kiderült, valóban alvási-rendellenességben szenved, aminek része lehet az alvajárás. A bíró az ítéletében azt mondta, nem volt egy egyszerű, vagy egyértelmű eset és később dönt arról, hogy kényszergyógykezelésre ítéli-e Kellyt – írta a The Guardian.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra