Létrehozva: 2021.08.06.

Ledarálta és disznóhúsként árulta áldozatait a sorozatgyilkos

Ki tudja, hány ember vehetett ebből a darált húsból...

Robert William Pickton egy sertéstenyészeten született, 17 mérföldre keletre a kanadai Vancouvertől. Már 14 éves korában abbahagyta az iskolát, és egy hentes tanítványaként dolgozott. Miután kitanulta a szakmát, visszatért a családja farmjára. Szülei 1978-as halála után egyedül vitte a gazdaságot, fivére, David a házzal foglalkozott – írja a Bors.

Sokszor tartottak hatalmas bulikat a pajtában, ahol alkoholt és drogot is fogyasztottak, és rendszeresen prostituáltakat hívtak, akik közül sokan többé nem kerültek elő. 2002-ben tartóztatta le a rendőrség a férfit. Több mint húz évig nem jöttek rá, hogy miért tűnnek el rejtélyes módon azok a nők, akik Pickton farmjára látogattak. Egyik alkalmazottja jelentette a hatóságoknak, akik több tucat eltűnt nő személyes tárgyát találták meg a tanyán, holttestet viszont egyet sem találtak. Végül a gazdaság szállítószalagjain emberi maradványok nyomaira bukkantak.

Kiderült, hogy Pickton a disznókkal falatta fel a holttestek egy részét, a ledarált maradványokat pedig disznóhúsba keverve darált sertéshúsként árusította a környéken.

2002-ben hat ember megölésével vádolták meg, 2005-ben már 27 nő megöléséért tartották felelősnek. A férfi ártatlannak vallotta magát, de életfogytiglant kapott.

Pickton egy beépített rendőrt kapott cellatársnak, akinek valódi kilétéről mit sem tudva dicsekedett neki a gyilkosságokkal. Elmondta, hogy 49 nőt ölt meg a farmján, és csak azt sajnálja, hogy nem lett meg az 50, mert „hanyag„ volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra