Létrehozva: 2021.06.20.

Húszezer méhvel a hasán pózolt a kismama, szörnyű, ami ezután történt

Igazán egyedi terhesfotózást szeretett volna, nem sejtette, hogy tragédia lesz a vége.

Szerző Doris

A gyásztól összeroppant Emily Mueller gyermekkora óta méhészkedik, szenvedélye pedig meghozta a gyümölcsét: férjével együtt ő a tulajdonosa a Mueller Honey Bee and Rescue-nak Manchesterben. A páros a karrierjük építése mellett azonban családot is szeretett volna, ezért eldöntötték: belefognak a babaprojektbe

Fotó: Northfoto

Emily a várandóssága vége felé kitalálta, hogy felbérel egy fotóst, hogy megörökítse a két legnagyobb szerelmét: születendő gyermekét és a méheket.

Mivel egy orvos is rábólintott a dologra, Emily nagy izgalommal készült a fotózásra. Csodás képek lettek, és ő is remekül érezte magát, annak ellenére, hogy többször is megcsípték. Az öröm azonban nem tartott sokáig!

Fotó: Northfoto

Másfél hónappal a fényképezkedés után Emily furcsa összehúzódásokat érzett, majd észrevette, hogy a babája már nem mozog annyira aktívan, mint korábban – írja a people.com.

Már csak 6 nap volt vissza a kiírt dátumig, Emily pedig remélte, hogy a kórházban majd megnyugtatják. Sajnos nem így lett, a pici halva született.

„Isten úgy döntött, hogy a mennyben is szükség van egy kis méhészre, ezért elvette tőlem Jacobot”

- mondta Emily, aki tragédiával végződő történetét azért osztotta meg a nagyvilággal, hogy támogassa és erőt adjon azoknak nőknek, akik szintén elvetéltek.

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra