Létrehozva: 2021.05.04.

Borzalmas mit okozott a dominó, amit nagyon intim helyre illesztett be a férfi 18+

Eszméletlen fájdalmas és brutális élménye volt, az orvosok is felszisszentek a kórházban. Az is kiderült, hogy miért helyezte be magának az idegen tárgyat, és miért pont oda, ahova...

Ritka probléma az idegen tárgy a péniszben, de minden esetben súlyos bajokat okozhat. Nem volt ez másképpen azzal a 41 éves New Yorki férfival sem, aki borzalmas sérüléssel kereste meg az orvosait: egy érzéki éjszaka után arra ébredt, hogy a kétszeresére dagadt a férfiassága, és rettentő fájdalmat érzett. Először arra tippelt, hogy a vágy hevében eltörte a péniszét, és ettől rettentően megrémült. Aztán a kórházban az orvosok alaposan megvizsgálták, de kizárták, hogy eltört volna a becses testrész, hiszen szex közben nem érzett fájdalmat, és a törésre jellemző, pattanó hangot se hallotta az aktus alatt. Így tovább vizsgálódtak, és a diagnózis végül „a péniszen belül lévő idegen tárgy által okozott sérülés” lett.

Fotó: Pixabay.com

A vizsgálat során ugyanis találtak a férfi szerszámjában egy másfél centi hosszú dudort; és amikor rákérdeztek, mi az, a férfi bizarr történetet adott elő. Elmondta, hogy egy ideig börtönben ült, ahol a zárkájában egy ceruza segítségével nyíl formájúra faragott egy dominódarabkát; amit aztán jó mélyen feldugott a fitymája alá. A férfi pénisze súlyosan el volt fertőződve, tele volt véraláfutásokkal, és bár az orvosok javasolták, hogy műttesse ki onnan a dominót, a férfi ettől elzárkózott. Pedig az orvosok látták, hogy évek óta gyulladásban lehet a kényes testrész; ami a heves szexnek köszönhetően lobbant be. Antibiotikumos kezelésekkel hozták helyre, így hosszú hónapok után a férfi újra képes fájdalommentesen szeretkezni és vizelni. Hogy miért nem akarta kivetetni a galibát okozó tárgyat a férfiasságából, azt nem árulta el; de valószínű, hogy pont az általa okozotta fájdalmat élvezte szeretkezés közben. Arra sem derült fény, vajon a nők elől eltitkolta-e, vagy megosztotta velük a kis titkát.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Idegen tárgyak felhelyezése a péniszbe az orvosok jelentése szerint legfőképpen Ázsiában jellemző a bandatagokra, no meg a börtönökben harapózott el, mint veszélyes divat. Legtöbbször a szexet és a maszturbálást akarják így élvezetesebbé tenni; de csaknem minden esetben súlyos fertőzés lesz a következménye, amitől akár a férfiasságát is elveszítheti az illető. Egy bennfentes elárulta lapunknak, hogy a magyar börtönökben is ismerik a jelenséget; bár nálunk nem dominóból, hanem fogkeféből faragnak kisebb darabokat, golyókat, amiket aztán a bőr alá juttatnak…

Forrás: Daily Mail

Ez is érdekelhet

origo.hu

Özönvíz csapott le Dubajra: százmilliós autókat, repülőgépeket, luxusüzleteket mosott el a víz - drámai videók

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

A náci Németország jutott eszébe a német bíborosnak a NatCont körülvevő rendőrsorfalról

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

travelo.hu

Videó: Szakad a hó az Írott-kőn, bekeményített az április

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba

BIZARR

Az élő Nostradamus elárulta, milyen különleges hatása van a napfogyatkozásnak

BIZARR

Szívszorító pillanat, sokan ezt tapasztalják közvetlenül a haláluk előtt