Létrehozva: 2018.12.15.

Hátborzongató jóslat 2019-re: ezt jövendölte Nostradamus

A legendás látnoknak nem minden jóslata jött be, de nagyon sok mindent elõre látott, ezért érdemes rá odafigyelni.

Nostradamus, aki Kennedy elnök meggyilkolását és a szeptember 11-i terrortámadást is előre látta, a 2019-es évre is jósolt valami szörnyűséget. A látnok szerint ugyanis 2019-ben ki fog törni a harmadik világháború, amely az eddigieknél is hosszabb és kegyetlenebb lesz. A jövő évben nem csak ez fogja próbára tenni az emberiséget, hanem a terrorizmus, áradások, pusztító földrengések is. A világháború pedig egészen 27 éven keresztül tombolni fog.

Nostradamus jóslata szerint a háborút két szuperhatalom ellentéte robbantja majd ki. Egész Európát áradás sújtja majd, de a terrorizmus is egyre gyakoribb lesz kontinensünkön és az Egyesült Államokban is. A szélsőségesség pedig tovább növekszik a Közel-Keleten.

A jövendőmondó szerint az országok meg fognak egyezni az éghajlatváltozás megoldásairól, de az óriási földrengéseket ezzel nem előzhetik meg. Kalifornia és a kanadai Vancouver-sziget között lesz hatalmas erejű földmozgás.

Persze ennél hihetetlenebb dolgokat is jósolt a látnok. Szerinte jövőre az emberiség megtanul az állatokkal beszélni, de azt is feltalálja, hogy hogyan élhetünk 200 évig - írja a Daily Star.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba