Létrehozva: 2021.05.07.

Döbbenetes vallomást tett a fiatal lány, akinek két vaginája van

Szegény Paige-nek nem lehet könnyű az élete.

Szerző Doris

A Philadelphiában élő, mindössze 20 éves Paige Leigh Deanaglo egy ritka rendellenességgel született, ami 2000 nőből mindössze egyet érint.

Nevezetesen azzal, hogy két méhe és két vaginája van, ezt az orvosi szaknyelv latinul Uterus didelphys-nek nevezi. Paige sorsa már magzatkorában megpecsételődött, azóta pedig nem tehet mást, megpróbál megbirkózni a dologgal és így is teljes életet élni, igaz, ez nem mindig könnyű.

„Kétszer menstruálok egy hónapban, és sosem tudhatom, hogy terhes vagyok-e, hiszen két méhem van és két vaginám. Simán előfordulhat így az is, hogy terhes vagyok, mégis menstruálok” – árulta el Paige egy TikTok-videóban, a követői pedig nem győzték csodálni a kitartását, akaraterejét.

Fotó: TikTok

A húszéves lány egyébként minden kérdésre nagyon szívesen válaszol az állapotát illetően, a sorstársait is rendre próbálja bátorítani.

 

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy macska lett a dubaji árvíz legnagyobb sztárja - videó

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba

BIZARR

Az élő Nostradamus elárulta, milyen különleges hatása van a napfogyatkozásnak