Létrehozva: 2019.10.10.

Bejelentették, a földi életre veszélyes aszteroida robog felénk

Az égitest jelenleg a negyedik legveszélyesebb aszteroida.

Az Európai Űrügynökség (ESA) új aszteroidát adott ahhoz a listájához, melyen a Földre veszélyes objektumokat jegyzi – írja a Daily Mail. A 2019 SU3 jelű égitest 14 méter átmérőjű, és a számítások alapján 65 év múlva fogja megközelíteni bolygónkat. Az égitest jelenleg a negyedik legveszélyesebb aszteroida.

Az ESA szerint 2084. szeptember 16-án egy a 152-höz a valószínűsége az ütközésnek, ez csillagászati szempontból viszonylag nagy kockázatot jelent. Igaz, a 2019 SU3 nem elég nagy ahhoz, hogy becsapódva igazán nagy károkat okozzon.

Amikor a szakértők a Földre potenciálisan veszélyes objektumokat tanulmányozzák, nemcsak becsapódási esélyüket igyekeznek felmérni, hanem méretük alapján azt is, hogy mekkora hatással járna ütközésük. Eddig egyetlen égitestet sem találtak, amely bizonyítottan becsapódással fenyegetne.

A 2019 SU3 az adatok alapján 2084-ben nagyjából 118 ezer kilométerre fog elhaladni, a bolygók és egyéb égitestek gravitációjának hatására ugyanakkor pályája módosulhat, és akár a Földet is eltalálhatja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő