Létrehozva: 2020.06.20.

Az osztályteremben mászott rá diákjára a házas tanárnő: védekezés nélkül szexeltek

A tanárnő azt mondta a fiúnak, nem kell védekezniük, mert úgyse tudja teherbe ejteni.

Elcsábította diákját, és az osztályteremben szexelt vele – ezzel vádolnak egy amerikai tanárnőt. A házasságban élő 37 éves Meghan Mary Rodriguez a floridai Navarre High School egy 17 éves tanulójával folytatott viszonyt. A fiú ezt azután mondta el a szüleinek, hogy meg akarta szakítani a kapcsolatot a tanárnővel, de félt, hogy emiatt megbuktatja.

A diák elmondása szerint a 37 éves nő tavaly, az egyik fociedzés után csábította be őt az osztályterembe. Szexeltek, de nem védekeztek, mert Meghan azt mondta neki, úgysem tudja teherbe ejteni, mert nem termékeny.

Az ügy március elején derült ki, egy nyomozó pedig még aznap felkereste a nőt. „Ügyvédre van szükségem” – idézi a DailyStar a nőt, aki tagadja, hogy szexelt volna a fiúval. Azt azonban elismerte, hogy csókolóztak.

A hatóságok a nő férjét is kihallgatták, aki elmondta, üzenetváltásokat talált felesége telefonjában, amelyben egy fiú „aranyos tanárnőnek” nevezte Meghant. A diák azt állítja, bár a tanár kezdeményezte a titkos találkozót, azután ő is megbánta a dolgot.

A nő azóta otthagyta az iskolát, és hamarosan bíróság elé kell állnia.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő