Létrehozva: 2020.11.21.

A városi rendőrök vetettek véget a fiatal pár légyottjának a téren – a lány mindössze 12 éves volt!

A térfigyelő kamerán keresztül látták, hogy mi történik a téren.

Szerző Ripost

A szabad ég alatt, egy téren szexelt egy fiatal pár szerdán este Privigyén. A térfigyelő kamerákat kezelő operátor egy gyanúsan viselkedő párosra figyelt fel a Szabadság téren. Miután megállapították, hogy épp szexuális kapcsolatot létesítenek a nyílt ég alatt, a rendőrök a helyszínre siettek – írja a noviny.sk.

Az igazoltatás során kiderült, hogy a lány mindössze 12 éves, partnere beismerte, hogy a rendőrök megérkezése előtt szexeltek. A városi rendőrök öt nappal korábban már összefutottak a párossal, akkor a fiatalember azt állította, hogy a lány a barátnője. Miután a rendőrök tájékoztatták róla, hogy a lány mindössze 12 éves, a fiatal férfi első látszatra meglepődött, és azt mondta, hogy akkor nem szeretne vele semmilyen kapcsolatot. Ennek ellenére napokkal később már a téren szexeltek.

A rendőrség szexuális visszaélés különösen súlyos bűncselekménye ügyében indított eljárást. A rendőrség indítványozta a fiatal férfi előzetes letartóztatását. Mivel tettét veszélyhelyzet ideje alatt követte el, 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti – írta a Paraméter.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő