Létrehozva: 2020.01.04.

A tudósok is megdöbbentek: hátborzongató dolog tűnt fel az ősi agyagtáblán

Egy démon jelent meg a 2700 éves agyagtáblán.

Villás nyelvű ősi démon alakját fedezte fel egy tudós egy 2700 éves asszír agyagtáblán.

A Koppenhágai Egyetem asszirológusa, Troels Pank Arbøl szerint a tábla egy olyan család tulajdonában volt, aminek tagjai ördögűzéssel foglalkoztak és a mai Észak-Irak területén található Asszúr városában éltek Kr. e. 650-ben. A démon alakját valószínűleg egy még ennél is ősibb szövegből másolták át az agyagtáblára.

Az ékírásos szöveg egy úgynevezett „Bennu„ nevű betegségre kínált kezelési javaslatot. A leírás alapján a kór akaratlan izommozgásokat, rángásokat okozott, ami alapján a tudósok arra következtetnek, hogy az epilepszia egyik korai leírására sikerült ráakadni. Az asszírok úgy vélték, az epilepsziát egy démon, Bennu okozza azzal, hogy megszállja az emberi testet.

”Én voltam az első, aki felfedezte a rajzot, annak ellenére, hogy a szöveg már több évtizede ismert a tudósok előtt„– mondta a LiveScience tudományos portálnak Arbøll, aki szerint nagy kihívás volt a sérült kőtáblán észrevenni a rajzot. Az ábrán a démon görbe szarvakkal, farokkal és villás nyelvvel jelenik meg.

Ékírásos agyagtáblákon nagyon ritkán szerepeltek rajzok, főleg démonok ábrái, ezért is kiemelendő a mostani felfedezést.

Az ókori Asszíriában az orvoslás és a mágia szorosan összefonódott, így az epilepsziának is megvolt a maga sajátos „terápiás módszere”: a páciens mellkasára előbb egy medált tettek, majd különböző gyógynövényekből készült forró főzet gőzét kellett belélegeznie.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vasúti átjáróban próbált előzni a BMW-s, a sorompóval együtt saját magát is elintézte - videó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő