KIAJOBB

SzerzőLL

Létrehozva: 2025.10.07.

Kimaradt a válogatottból, fordul a kocka Dárdai Pál fiánál

Veszélyben a magyar szupertehetséget mellőző wolfsburgi szakvezető. Dárdai Bence a válogatott szünetben a Hertha ellen bizonyíthat a kutyaszorítóba került edzőjének.

Nyáron új edzői stábbal és a fél játékoskeret lecserélésével vágott neki az új szezonnak a VfL Wolfsburg. A német Bundesliga 2009-es bajnokánál ennek a 19 éves Dárdai Bence volt tán a legnagyobb kárvallottja. Rövidesen azonban eljöhet az ő ideje.

Dárdai Bence a wolfsburgi mellőzése miatt kimaradt a magyar válogatottból
Dárdai Bence a wolfsburgi mellőzése miatt kimaradt a magyar válogatottból Fotó: Anadolu via AFP

A 12 millió eurós (4,7 milliárd forint) becsült piaci árával – Szoboszlai Dominik (80 millió euró) és Kerkez Milos (45 millió euró) mögött – a harmadik legértékesebb magyar labdarúgónak számító Dárdai Bence tavaly valósággal berobbant a wolfsburgi csapatba. Miután novemberben a mély vízbe dobta az akkori vezetőedző, Ralph Hasenhüttl, végül 25 tétmeccsen 1540 játékperc jutott neki a 2024/25-ös szezonban. Dárdai Pál legifjabb fia három gólpasszt adott, a Heidenheimnek lőtt találatával pedig a klubja (és a családja) valaha volt legfiatalabb Bundesliga-gólszerzője lett, sőt bekerült és már háromszor játszott a magyar válogatottban is. A nyáron kinevezett új tréner, Paul Simonis azonban mintha levegőnek nézné. Az új idényben lejátszott hét Wolfsburg-meccsből csak az ötödosztályú Hemelingen elleni könnyed 9-0-s kupasiker végén, 20 percre cserélte be a német-magyar tehetséget – az utána következő hat bajnokin viszont mindvégig a kispadon parkoltatta. 

Csakhogy az eredmények finoman fogalmazva sem a holland szakvezető és döntései mellett szólnak. Rövidesen fordulhat a kocka, és a szóba jöhető két eshetőség egyaránt a Dárdai fiút segítheti.

Dárdai Bence jól járhat: vagy így, vagy úgy

A hat bajnokin csak öt pontot gyűjtött, a heidenheimi győztes rajt óta nyeretlen Wolfsburg már kiesőjelölt a Bundesligában; 15. helyezettként egyetlen ponttal az osztályozós (Mainz) és kettővel a kieső helyen álló csapatok (Mönchengladbach, Heidenheim) előtt. Ráadásul a tendencia lejtmenetet mutat, hiszen sorozatban már a harmadik vereség volt a hétvégi, augsburgi 3-1-es kudarc, és a szakvezető "az eddigi messze legrosszabb játék"-ról beszélt. A sajtóban már pedzegetik az edzőváltás témáját, és bár a klubvezetők egyelőre kiálltak Simonis – és vele a saját döntéseik helyessége – mellett, a szurkolók sokasága már fejeket követel.

Ebben a kritikus helyzetben nyilván nő a nyomás, de emellett az út mellett döntöttünk és tovább is megyük rajta

– szögezte le Sebastian Schindzielorz sportigazgató.

Ha a háttérben azért már el is kezdhették vizsgálni az edzőváltás lehetőségeit – ami bizonyosan jól jönne Dárdainak , a legközelebbi (jövő szombati), Stuttgart elleni hazai meccs előtt még aligha rúgják ki a modern és látványos támadófocit ígérő, de eddig csak látványosan felsült edzőt. Ellenben valószínűsíthető, hogy a krízisben új húzásokra kényszerül: például több lehetőséget adhat azoknak – köztük Dárdai Bencének –, akiknek eddig nem osztott lapot.

Ebben légiósunknak még kapóra is jöhet, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány éppen a hiányzó játékpercei miatt ezúttal eltekintett a meghívásától. Ugyanakkor 11 csapatársa elutazott hazája válogatottjához – köztük Dárdai Bence wolfsburgi posztriválisai, a dán Christian Eriksen és a horvát Lovro Majer. Velük ellentétben a magyar középpályás a következő másfél hét során meggyőzheti Simonist, hogy végre adjon neki is játékehetőséget a vereségsorozat után. Erre a legjobb alkalom a szerdai edzőmeccs lesz, éppen Dárdai nevelőegyesülete, a másodosztályú Hertha ellen.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek