Index: Bennfentes kereskedést követhetett el Magyar Péter

POLITIK
KIAJOBB

Szerző MM

Létrehozva: 2025.02.04.

Pazar helyszínek, közeledik a 100 éves magyar bringás ünnep

Kerékpáros sztárparádé lesz a magyar utakon. Bemutatták az idén 100 éves Tour de Hongrie útvonalát.

Nagyszabású gálán mutatták be a szervezők a 46. Tour de Hongrie magyar kerékpáros körverseny útvonalát. Száz évvel az első, 1925-ös magyar Tour után, idén május 14. és 18. között rendezik meg a látványos viadalt.

Tavaly is óriási sikert aratott a Tour de Hongrie
Tavaly is óriási sikert aratott a Tour de Hongrie        Fotó: Dömötör Csaba / Nemzeti Sport

A Tour de Hongrie Útvonal-bemutató Gáláján többek között kiderült: az összesen 885 kilométeres (és 7000 méternyi szintemelkedést is tartogató) verseny a 100 évvel korábbi első kiíráshoz hasonlóan a budapesti Szent Gellért téren rajtol és az esztergomi bazilikánál zárul. Az ötnapos viadal három etapja a sprintereknek, egy pedig a hegyek specialistáinak kedvez – a mindent eldöntő, utolsó etap végkimenetele az utolsó pillanatig kiszámíthatatlan. Budapesten kívül nyolc vármegye 100 településén halad át az útvonal, 13 gyorsasági részhajrával és 10 kategorizált emelkedővel (a Kékestető első kategóriás hegye mellett négy második és öt harmadik kategóriás mászás során szerezhetnek hegyi pontokat a piros trikóra ácsingózó versenyzők).

A századik évfordulóját ünneplő verseny több emblematikus alakja is részt vett az eseményen: az 1997-es győztes Bebtó Zoltán, a 2002-es bajnok Vanik Zoltán, illetve az olimpiai hatodik helyezett, az 1965-ös Tour de Hongrie mezőnyében is megfordult Peterman József.

A mai menőink közül Fetter Erik kiemelte: nagyon tetszik neki az útvonal, különösen az ötödik szakasz:

– Többször is érintjük majd Pilisvörösvárt, az edzéseim nagy részét ott, a Pilisben teljesítem – jelezte a Team United Shipping versenyzője, hogy számára hazai pálya lesz az etap.

Schmidt Gábor, sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta: 

– A sportirányításban az egyik legfőbb célunk, hogy minél többeknek váljon élete szerves részévé a rendszeres mozgás. A kerékpársport ebben fontos szövetségesünk, hiszen ez az egyik legnépszerűbb közösségi sportolási forma, amely ráadásul abban is segít, hogy mozgás közben felfedezzük hazánk értékeit. Remélem, hogy a tavalyi év fantasztikus olimpiai eredményeinek és az idei Tour de Hongrie-nak is köszönhetően még többen csatlakoznak majd a kerékpárosok közösségéhez a mindennapokban. 

Videóüzenetben bejelentkezett a gálára a háromszoros világbajnok Peter Sagan, aki pályafutása utolsó ProSeries versenyét a Tour de Hongrie-n teljesítette 2024-ben. A hazai kerékpárosok közül Dina Márton üzent a nézőknek, aki tavaly rekordot jelentő negyedik alkalommal szerezte meg a verseny legjobb magyarjának járó fehér trikót.

A 2025-ös Tour de Hongrie a Magyar Kerékpáros Szövetség, a Vuelta Sportiroda és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség által valósul meg, az Aktív Magyarország program és a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága jóvoltából.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek