Szoboszlai Dominik
Óriási formában van a Liverpool magyar játékosa. Szoboszlai Dominik csúcsmeccsen lőtte az első gólt.
Szenzációs napokon van túl Szoboszlai Dominik és a Liverpool. A magyar focista betegségéből viszatérve sorozatban ötödször volt ott a Pool kezdőcsapatában az Ipswich ellen. Emellett remekül is játszott, az első gólt ő szerezte a 4-1-re megnyert találkozón. Sőt, többször is közel állt ahhoz, hogy először duplázzon egy angol bajnokin.
Szoboszlai kapcsán Bocsák Bence Angliában élő magyar újságíró is kiemelte, az utóbbi meccseken átlagosan ötször próbálkozik kapuralövéssel, ez a korábbi időszaknak a duplája. Arne Slot menedzser beszélt is arról, hogyan hatott a középpályásra.
Szerintem folyamatosan lebecsülik Szoboszlait
- mondta a meccs után a menedzser.
"Én nem, de sokszor nem kapja meg az elismerést, amit megérdemel, pedig egy kiemelten fontos tagja a csapatunknak, hihetetlen, hogy mennyit dolgozik a pályán. Állandóan fut, mindig a legnagyobb fokozaton ég."
Szoboszlai egyébként történelmi meccsen szerzett gólt. A Liverpool stadionjában a helyszínen 60 ezer 420 szurkoló volt, ez rekord a bajnokságban az Anfield Roadon.
A Liverpool a jövő héten két tétmeccset játszik. A BL-ben eddig hibátlan, s nyolcaddöntős csapat a PSV Eindhoven otthonában zárja a főtáblát, majd szombaton Kerkez Milos együtteséhez, a Bournemouth-hoz látogatnak a Vörösök.
Hirdetés:Meddig jutnak Szoboszlaiék?
A magyar futballszurkolók számára a Liverpool szereplése a BL-ben egy külön kupasorozatnak felel meg. Szoboszlai Dominik szereplése ugyanis sokkal kardinálisabb kérdés, mint az, hogy kié lesz a BL-trófea. Hacsak a kettő nem esik majd egybe, azaz a Liverpool megnyeri a legrangosabb kupasorozatot. A fogadók rendszerint szeretnek kisebb-nagyobb összegeket tenni a magyar válogatott csapatkapitányát felvonultató Vörösökre is. BL-meccsek fogadásaival kapcsolatos infók itt!