Marics Peti
A Liverpool számára befejeződött a felkészülési szezon, a héten már rajtol az angol bajnokság. Szoboszlai Dominik három találkozón jutott szóhoz, Arne Slot pedig kulcsszereplőként számolt vele idén.
A Liverpool a nyári felkészülési szezonban öt találkozón négy győzelmet és egy döntetlent szerzett, ezzel bizakodva készülhet az ezen a hétvégén rajtoló bajnokságra. Szoboszlai Dominik számára kulcsfontosságú év következik, posztriválisa, Harvey Elliott ugyanis nagyon szeretné ott folytatni, ahol tavaly abbahagyta, a kezdőcsapatban. Arne Slot eddig azonban bízik a magyar válogatott csapatkapitányában.
Szoboszlai a Betis, az Arsenal és a Sevilla ellen játszott, mindháromszor a kezdőcsapatban kapott lehetőséget a bizonyításra. Slot Jürgen Kloppal ellentétben jobban szeret középen is támadásokat vezetni, illetve bátran mer offenzívabb feladatköröket adni a belső hármasnak. A Betis ellen látszott, hogy Szoboszlai az, aki felér a támadóharmadba, ennek pedig meg is lett az eredménye, hiszen ő szerezte a mindent eldöntő gólt, Mohamed Szalah mögé befutva, a jobb szélről talált be.
Az Arsenal ellen aztán Slot arra volt kíváncsi, hogy a védekező kvalitásai milyenek, a 23 éves futballista pedig itt sem vallott szégyent, ugyanis ő mutatta be a legtöbb szerelést (2) az összecsapáson. A Sevilla ellen önzetlen gólpasszt adott Luis Díaznak és végig a pályán volt (összesen 226 perc jutott neki). Az Eredmények átlagosan 7,4-es értékelést adott neki, a Betis ellen őt látta a legjobbnak a pályán. Slot próbált arra figyelni, hogy a tavaly kétszer is megsérülő (emellett az Európa-bajnokságon sem volt teljesen egészséges) Szoboszlai tudjon pihenni, így a Manchester United és a Las Palmas ellen is végig a kispadon ült.
Slot tehát egyelőre bízik Szoboszlaiban és olyan szerepköröket szán neki, amik jobban fekszenek neki, mint a tavalyi klasszikus tizenhatostól tizenhatosig játéka. A szurkolótól tavaly az év második felében nagyon sok kritikát kapott, most azonban a közösségi médiás kommentekből is látszik, a liverpooli rajongók újra mellette állnak.
Wow, ez az a Dom, akit mi az egész szezonban látni szeretnénk
– írta egy topkomment a Sevilla elleni találkozó után.
A Liverpool számára augusztus 17-én, szombaton rajtol az angol bajnokság, az első fordulóban az újonc Ipswich lesz az ellenfél.