Marics Peti
Súlyos állapotáról és a közelgő lehűlésről is beszélt lapunknak a kunmadarasi csordás.
A Bors korábban többször beszámolt annak a kunmadarasi csordásnak az életéről, aki a tehenek terelgetése közben az időjárás extrém jelenségeit is figyeli, hogy arról felvételeket készíthessen, valamint tájékoztassa az embereket. Kálmán András ezúttal arról beszélt, milyen segítségre van szüksége ahhoz, hogy továbbra is folytatni tudja imádott munkáját. A műtét számára elkerülhetetlen.
A reggeli elindulás az katasztrófa volt, annyira nyomja az idegszálat valami, hogy azt elmondani nem lehet, úgy fájt
– kezdte a kunmadarasi csordás, akinek a lábával 4-5 évvel ezelőtt történt valami olyan, mely a mai napig megkeseríti a mindennapjait.
„Akkor szedhettem ezt össze, amikor 4-5 évvel ezelőtt kint voltam a magas fűben, a göröngyös talajon és utána pár napig úgy fájt a lábam, hogy majd bele pusztultam. Nem tudtam hova léphetek, de a marhák belementek, én meg nyilván mentem utánuk, hogy vigyázzak rájuk” – emlékszik vissza András, aki eleinte a jéghideg kútvízbe tette bele a lábát, mert az enyhítette a fájdalmait. Amikor azonban néhány nap múlva sem javult a helyzet, szakemberhez fordult.
Voltam én már ortopédián, meg igazából szinte mindenhol, ahova csak el tudtam menni. Eleinte azt mondták, hogy lúdtalp, felírtak gyógycipőt, aztán ahogy telt az idő, egyre inkább eldeformálódott, meg fájt, most meg már borzalmasan fest
– mondta.
Ha mindez nem lenne elegendő, mire kiderült, hogy műtétre lenne szükség, az azt megelőző egyeztetésekkor történt valami váratlan:
„Az egyik doki azt mondta, hogy műteni kellene, hogy rendbe jöjjön, de ő meghalt, mielőtt megműthette volna a lábam, mert idős volt már szegény” - utána pedig szinte az egész procedúra kezdődött elölről. Újabb orvosok, újabb vizsgálatok, újabb találgatások, de András lába maradt a régi, továbbra sem jött helyre.
„Aztán már legalább kezeléseket is kaptam, amit ugye nekem kellett fizetni, ami így a több mint 100 kezelés során nem kis összeg. Ráadásul egy idő után már annyira rossz volt a bokám, hogy a legerősebb elektromos kezelést sem éreztem, amit nem is értettek, hogy lehet" – fogalmazott.
András ezután egy budapesti specialistával vette fel a kapcsolatot, aki nagyjából fél év várakozás után tudta őt fogadni, annyira sok a betege. Ott már egy komplett orvosi csapat fogadta a csordást.
Ránézett a lábamra és egyből mondta, hogy itt komoly a baj és korábban félrekezeltek. Valószínűleg egy ficamot vagy egy törést hordtam ki lábon, amiatt lett ilyen a bokám, mint most
András lábfeje azóta pedig csak előre és hátra mozdítható, a sétálás irányába, arra is csak alig, oldalra pedig egyáltalán nem.
„Az a baj, hogy dolgoznom ugye kell, járni úgy ahogy, de tudok vele, de már nagyon fáj. Szóval jó lenne már teljesen rendbe tenni, arra meg ugye nincs pénzem. Jó lenne egy boka specialista, akinek ez a szakterülete."
A kunmadarasi csordás szerint a jövő héten hétfőtől megszűnik a kánikula és attól kezdve mindenhol lehűl az idő. Úgy fogalmazott: "hétfőn jön egy sekély ciklon, ami meghozhatja az országos csapadékot. A Dunántúlon esik majd több eső várhatóan." További jó hír, hogy ezután a csapadék már nem párássá teszi a levegőt, hanem lehűti. „Aki szeretne szabadtéri programot, a mostani hétvégén még megteheti, de azért készüljön esőre, vigyen esernyőt, esőkabátot” – tette hozzá Kálmán András.