Marics Peti
20-30 milliméter csapadék várható a hét utolsó napján.
Nem ússzuk meg szárazon: a hét utolsó napjára az egész országra első-, illetve másodfokú riasztást adtak ki eső miatt, miközben többfelé erős széllökésekkel kell megküzdenünk. Barátságtalan arcát mutatja az ősz. Mielőtt rátérnénk a következő napok meteorológiai előrejelzésére, mutatjuk a HungaroMet vasárnapi veszélyjelzési térképének esőre vonatkozó ábráját:
Íme a következő három nap prognózis a Köpönyeg.hu meteorológiai portál szerint:
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult időre készülhetünk, bár helyenként szakadozhat a felhőzet. Sok helyen várható eső, záporeső. A Dunántúlon az északnyugati szél megerősödik, egyes területeken viharossá is fokozódhat, míg keleten a délnyugati, déli szél inkább mérsékelt marad. A hajnali minimumok 6 és 11 fok között alakulnak, míg napközben a hőmérséklet 11 és 16 fok között várható.
Vasárnap marad a borongós idő. Többfelé számíthatunk esőre, záporokra, különösen a Dunántúlon hullhat nagyobb mennyiségű csapadék. Az északnyugati szél sokfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharos lökések is előfordulhatnak, míg a Dunától keletre mérsékeltebb marad a légmozgás. A nappali hőmérséklet 10 és 17 fok között alakul, a csapadékos területeken lesz hűvösebb, ahol viszont felszakadozik a felhőzet, ott enyhébb idő várható.
Hétfőn az időjárást nagyrészt erősen felhős vagy borult égbolt határozza meg. Számos helyen esőre, záporra lehet számítani, egyes területeken jelentősebb mennyiség is eshet. A Dunántúlon az északnyugati, északi szél több helyen megerősödik, néhol viharos lökésekkel, míg másutt a szél mérsékeltebb marad. A hajnali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul, amely délutánra 13 és 19 fok közé emelkedik.