Marics Peti
Hetek óta elkeseredetten keresik a rokonai a 15 éves Larisszát. Az intézetben nevelkedő, eltűnt tinédzser az egyik rokon feltételezése szerint egy idősebb férfinél bujkál. A hozzátartozó úgy véli, oka van feltételezni, hogy unokahúgát egy drogbanda befolyásolja és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre veszi rá.
Larisszának nem adatott meg a felhőtlen gyermekkor. Az édesapja évekkel ezelőtt meghalt, az édesanyja pedig külföldre távozott. A lányt állami gondoskodásba vették, először nevelőszülőknél helyezték el, ám náluk nem érezte jól magát, ezért tőlük gyermekotthonba került. Onnan augusztus végén eltűnt, a sárbogárdi rendőrkapitányság pedig elrendelte a körözését. A tinédzser aggódó rokonai egyelőre nem tudják, hogy a lány hol tartózkodik, ám azt sejtik, hogy kivel.
Tudunk egy Larisszánál lényegesen idősebb férfiról, akinek finoman fogalmazva nem túl jó a híre. Azt beszélik róla, hogy különböző tudatmódosító szerekkel kereskedik. Éppen ezért minden okunk megvan rá, hogy féltsük az unokahúgomat
– mondta a Ripostnak Larissza közeli férfirokona.
Szegény kislány biztonságra és szeretetre vágyik, emiatt könnyen manipulálható. Attól tartok, hogy a férfi bűncselekmények elkövetésére is megpróbálja rábírni
– magyarázta a rokon, aki szintén próbálja a szeretett unokahúgát megtalálni abban a reményben, hogy segíthet rajta.
Rengeteg emberrel beszéltem már, de senki nem rendelkezett érdemi információval. Többen is írtunk a férfinek a messengeren. Megpróbáltuk kicsalni a búvóhelyéről, de ez nem jött össze
– magyarázta a férfi.
A rokonság természetesen az információit a rendőrséggel is megosztotta. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a szerkesztőségünket írásban arról tájékoztatta, hogy valóban érkezett hozzájuk az ügyben bejelentés.
Az eljárás minden, a rendőrség tudomására jutó információ vizsgálatára kiterjed. Amennyiben bűncselekmény gyanúja felmerül, a szükséges intézkedéseket megtesszük
– válaszolták kérdésünkre.