INSIDER

Szerző Farkas Ivett

Létrehozva: 2023.10.03.

"Majdnem leszakadt a lépe" – kórházba került egy megvert érdi iskolás, majd az édesanyja is

Hatalmas botrány kerekedett egy iskolai verekedésből Érden. Anya és fia is kórházba került az erőszak következményeként.

Hatalmas botrányra derült fény Érden. A település egyik általános iskolájában ugyanis az egyik diák megtámadta az osztálytársát, akinek olyan súlyos sérülései lettek, hogy kórházba kellett szállítani. Miután a kórház feljelentést tett, pár nappal később az édesanyára is rátámadtak.

kórház, kórházi ágy, orvos, mentő, baleset, betegség, Pixabay illusztráció
Először a kisfiú, majd az anyja is kórházba került. Mindkettejüket megverték. Talán összefügg a két eset?  Fotó: Pixabay

Egy szülő hívta fel a legnépszerűbb közösségi oldalon a figyelmet arra, hogy az egyik érdi általános iskolában brutálisan megverték egy volt óvónő fiát. Elmondása szerint az édesanya az iskola igazgatónőjéhez fordult segítségért, aki viszont nem vette elég komolyan az ügyet.

A fiút úgy megverte az egyik társa, hogy majdnem leszakadt a lépe. Kórházba kellett szállítani. Ezután a sértett anyukája bement az iskolába, hogy megkérdezze az iskola igazgatónőjét, hogy mégis hogyan történhetett ez meg. Végül még az édesanya lett kérdőre vonva, hogy ismeri a támadó fél családját, miért kell ebből ekkora ügyet csinálni

 – mesélte a felháborodott szülő.

A megtámadott gyerek kórházi kezelésben részesült. A kórház végül hivatalból feljelentést is tett a rendőrségen.

"Három nappal később a feljelentés után az anyukát futás közben egy ismeretlen tettes megtámadta és annyira megverte, hogy ő is kórházba került" – folytatta a posztoló.

Többekben felmerült, hogy a két eset között összefüggés van és lehetséges, hogy az elkövető családja támadta meg az édesanyát a feljelentés miatt.

Nekem ez nagyon furcsa. Félholtra verik a fiát, majd pár nappal később az édesanyát is megtámadják... Nehezen tudom elképzelni, hogy a két eset egymástól teljesen függetlenül történt volna

– fejtette ki véleményét a férfi.

A Ripost a történtekkel kapcsolatban megkereste a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is. Amennyiben válaszokat kapunk, cikkünket frissítjük.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ónos eső miatt adott ki riasztást a meteorológia

origo.hu

Órák alatt 1,24 milliót keresett az Onlyfans-modell

mindmegette.hu

Borbolya, az alig ismert gyulladáscsökkentő csodaszer: még főzhetsz is vele

hirtv.hu

Visszatért Kijevbe és nagyon elégedett Alex Soros

ripost.hu

"Feladtam a karrierem, hogy a férjem szolgálhassam"

magyarnemzet.hu

Most már biztos: a Liverpool a Premier League új éllovasa

origo.hu

Oroszország megindította a háborút eldönthető támadást, elképesztő pusztítás várható

mindmegette.hu

Így lesz tökéletes a bejgli: a nagyi titkos hozzávalója kell hozzá

ripost.hu

Előkerült a királynő levele: megint hazudott Harry herceg és Meghan

mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

ripost.hu

„Hát ez a nap is eljött” – Óriási örömhírt jelentett be Majka, záporoznak a gratulációk

life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Kaptam egy küldetést" - mondja Kardos atya, akinek kezet csókolt Ferenc pápa

INSIDER

Ennyiért kerülhet magyar hal idén az ünnepi asztalra

INSIDER

Nincs megállás, az infláció december végére már 6 százalék közelébe csökkenhet

INSIDER

Ripost-kisokos: a legfontosabb tudnivalók a januárban induló REpontokról

INSIDER

Döbbenetes fordulat: Végre magához ölelheti 11 éve elrabolt magyar kislányát az édesapa?

INSIDER

Dömötör Csaba: hetvenezer milliárdos kérdés Ukrajna EU-csatlakozása

INSIDER

Éjjel ónos eső, majd reggel havazás jön

INSIDER

Óriási a baj, harmadfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat