Létrehozva: 2023.09.23.

Nettó 300 ezer forintos ösztöndíjra jelentkezhetnek a 30 év alatti fiatalok: íme a részletek

Idén is elindult a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram, amelyre pályakezdők jelentkezését várják. A 10 hónapos program alatt belföldön és külföldön is szerezhetnek tapasztalatokat az ösztöndíjasok. Íme a részletek!

Magyarország Kormánya kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a pályakezdő, tehetséges fiatalok a diplomaszerzés után vonzó lehetőségként tekintsenek a közigazgatásra. Ezért is hirdették meg ezt az ösztöndíjprogramot, ami lehetőséget kínál a fiataloknak, hogy a szakmai karrierútjukat hazai és nemzetközi tapasztalatokkal alapozzák meg. Ki jelentkezhet az ösztöndíjprogramba és hol?

egyetem, felsőoktatás, főiskola, felvételi, pótfelvételi, lány, fiatal, hallgató, diák, ösztöndíj
30 év alattiak jelentkezését várják erre az ösztöndíjra. Fotó: Andrea Piacquadio / Pexels

Mi az Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram?

A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram (MKÖ) a Kormány utánpótlás-képző, karrierindító programja, amely a Miniszterelnökségen működik. Az MKÖ a pályakezdő fiatalok számára hazai és külföldi munkatapasztalatot, versenyképes fizetést, folyamatos mentori támogatást, valamint heti rendszerességgel szakmai és közéleti előadásokat, képzéseket, intézménylátogatásokat nyújt.

Ki jelentkezhet a programra?

Az MKÖ mindenki számára nyitott, aki még nem múlt el 30 éves, legalább egy diplomája van és beszél legalább egy idegen nyelvet. Ha valaki érdeklődik a közigazgatási pálya iránt, szívesen dolgozna minisztériumban és szeretné a hazáját külföldön is képviselni, akkor az MKÖ jó választás lehet.

Mennyi ösztöndíjat kaphatnak a résztvevők?

A 2024-es évfolyam tagjai az előző években tapasztaltakhoz képest emelt összegű ösztöndíjra számíthatnak: a hazai programszakasz ideje alatt havonta 300.000 Ft-ot, míg a külföldi programszakasz alatt átlagosan havonta 670.000 Ft ösztöndíjra jogosultak az ösztöndíjasok. Az ösztöndíj adómentes.

Milyen feltételeknek kell megfelelniük a jelentkezőknek?

  • Büntetlen előélet, erkölcsi bizonyítvánnyal alátámasztva.
  • Be nem töltött 30. életév.
  • Magyar állampolgárság.
  • Rendelkezned kell egy BA/BSc vagy MA/MSc, illetve hagyományos 5 éves egyetemi vagy 3-4 éves főiskolai képzésben szerzett diplomával.
  • Rendelkezni kell egy angol vagy német vagy francia középfokú, komplex nyelvvizsgával.

Hogy zajlik a kiválasztás?

A kiválasztás kétfordulós: a formai ellenőrzésen megfelelt jelentkezők először egy írásbeli tesztet töltenek ki, ami általános közéleti műveltségüket, digitális, szövegértési és logikai készségüket méri. A legtöbb pontszámot elérő pályázó közül legalább 120 fő jut tovább a szóbeli szakaszra, ahol motivációs beszélgetéssel egybekötött állásinterjú következik. A kiválasztási időszak végén a következő évfolyamot alkotó 60 jelentkezőt választ ki a Felvételi Bizottság, emellett pedig létrehoz egy várólistát, amelyre azok a jelentkezők kerülnek, akik jelentkezését nem utasították el.

Hol és meddig lehet jelentkezni?

Jelentkezni 2023. szeptember 15. és október 15. között lehet a mkoprogram.hu-n.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megégeti és bedrogozza a Hamász a túszul ejtett gyerekeket

origo.hu

Ezért alázták meg durván Palvin Barbara férjét, Dylan Sprouse-t

metropol.hu

Elesett Budapest: az ónos eső miatt nem jár több busz, lezárták Normafát is

hirtv.hu

Mesterházy Attila: Messze van még Ukrajna EU- és NATO-csatlakozása + videó

metropol.hu

„Éltem a fiatalok életét, családot és gyerekeket akartam" – félrediagnosztizálták Nikit, későn derült ki, hogy májdaganata van

mandiner.hu

Felkavaró hír érkezett a Nemzetiben megsérült színésznő állapotáról

origo.hu

Eva Longoria szabadjára engedte a melleit - fotók

travelo.hu

Mától a hétvégéig csillogó ünnepi HÉV közlekedik a főváros H5-ös vonalán

life.hu

Erősítsd az immunrendszered természetes módon (x)

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

origo.hu

MEGÚJULT AZ INTERSPORT ÜZLETE VECSÉSEN A MARKET CENTRAL FERIHEGYEN(x)

life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Döntöttek a CSOK pluszról, itt az összes részlet

INSIDER

Orbán Viktor: 2024-ben az áremelkeésnél nagyobb béremelések lesznek

INSIDER

Miért káros, amit az albán pékségekben veszel? Itt az 5 legfőbb bűnük

INSIDER

Számlagyárat üzemeltethetett az Amnesty International igazgatójának testvére

INSIDER

„Csupa vér volt a váró!” – brutális, mi történt Tárnokon

INSIDER

Különleges látvány: útnak indultak a budapesti fényvillamosok – galéria

INSIDER

Már most megveheted ezeket az autópályamatricákat 2024-re

INSIDER

Újra támadnak a banki csalók! Ezúttal Székesfehérváron akarják a bankszámlát megcsapolni