INSIDER

Szerző t.t.

Létrehozva: 2023.09.25.

70-80 ezerrel több pénzt kap egy átlagnyugdíjas novemberben

Várhatóan szeptember végén dönt a kormány a közel 2 millió embert érintő nyugdíjkorrekció mértékéről.

A Pénzügyminisztérium pénteki közleménye szerint a költségvetés a háborús időkben is biztosítja azokat a forrásokat, amelyek a rezsicsökkentés fenntartásához, az ország biztonságának megőrzéséhez, a családtámogatások és a nyugdíjak megvédéséhez szükségesek. Vagyis megvan a fedezete a nyugdíjtörvénybe rögzített nyugdíjkorrekciónak. A nyugdíjtörvény értelmében, ha a januári nyugdíjemelés mértéke – idén ez 15 % volt – elmarad az év során tapasztalt valós áremelkedéstől, a kormánynak az első 8 hónap tényadataira alapozva kell becslést készítenie a várható éves átlagos inflációra, és a hiányzó emelést novemberben az egész évre visszamenőleg ki kell fizetnie a nyugdíjasok számáraírja a Bankmonitor.
 

pénz
nyugdíjas
postás
Fotó: Kallus György / Világgazdaság  

2020-ban, 2021-ben és 2022-ben is érkezett az idősek számára nyugdíjkorrekció, és ez az idén is így lesz.
Az év első 8 hónapjában átlagosan 22,0% volt az általános infláció, míg a nyugdíjas infláció ennél lényegesen magasabb, 23,3% volt. A nyugdíjtörvény rendelkezése szerint az évközi nyugdíjkorrekció mértékének meghatározásakor az első 8 havi tényadat alapján becslést kell készíteni az éves átlagos inflációra, ahol a két inflációs adat közül a magasabbikat kell figyelembe venni.
A Bankmonitor várakozásai szerint a nyugdíjas infláció 12 havi átlaga akár a 18,5%-ot is elérheti, ezért akár 3,5%-os nyugdíjkorrekció is indokolt lehet.
Süle-Szigeti Bulcsú közgazdász a Világgazdaságban megjelent írásban úgy kalkulált, hogy az éves nyugdíjas infláció 18-18,5 százalék lehet 2023-ban, vagyis a nyugdíjkorrekció mértéke elérheti a 3-3,5 százalékot. Így novemberben egy összegben összesen 70-80 ezer forintra is számíthatnak a nyugdíjasok, Fontos, hogy ezek az összegek a jelenlegi, minegy 210 ezer forintos átlagnyugdíjra vetítve jönnek ki.
Több szakértői becslés is napvilágot a nyiugdíjkorrekcióval kapcsolatban. Ezek is azt valószínűsítik, hogy 2,4 és 3,6 százalékos lesz a visszamenőleges hatályú emelés. 
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült: az Ukrajnának küldött amerikai támogatás 90%-a amerikai cégeknél landol

origo.hu

Halálra marcangolt egy nőt három juhászkutya

borsonline.hu

Álomszép ruhában jelent meg Karikó Katalin lánya a Nobel-díjak átadási ünnepségén - fotó

hirtv.hu

Josep Borrell: itt az ideje az Ukrajnának szánt támogatás növelésének

ripost.hu

Sztárban Sztár leszek!: Ő lett a győztes

magyarnemzet.hu

Bognár György nem állta meg, odaszúrt Kubatov Gábornak

ripost.hu

Kiderült, hány óra alatt fő tökéletesre a kocsonya

travelo.hu

Egy fekete-fehér portrékép lett Vilmos herceg és családjának idei karácsonyi üdvözlőlapja

ripost.hu

Erre készül most a Sztárban sztár leszek győztese - Videó

life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

ripost.hu

Dárdai nagyon odadörgölt a kritikusainak: mindenki őt ünnepli

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Illegális bádogváros Budapest közepén! Több száz hajléktalan él a Városliget melletti bozótosban

INSIDER

Tíz érdekesség a Nobel-díjas Krausz Ferencről, amit kevesen tudnak

INSIDER

Nyolc érdekesség, amit kevesen tudnak Karikó Katalinról

INSIDER

"Kaptam egy küldetést" - mondja Kardos atya, akinek kezet csókolt Ferenc pápa

INSIDER

„Ezerszeres fájdalmat kívánok annak, aki hallgat” - 19 éve keresi nyomtalanul eltűnt fiát a szerencsi édesanya

INSIDER

Világsztárok költöztek be a Zene Házába

INSIDER

Újabb megdöbbentő leleplezés: Apáti Bence lebuktatta Elon Muskot

INSIDER

A magyar édesanya 35 hetes terhes volt, amikor közölték vele az orvosok, hogy rákos – Videó